Lepa
Csak kettővel ezelőtt volt utoljára Beach Boys, de ott pont azt kifogásoltam, ami itt tökéletes: a harmóniák és a többszólamú ének. Kicsit túl lágy, nem túlzás letingli-tanglizni, de előjön azért a dalszerzői zsenialitás is. Általában rá szokott kerülni a BB best ofjaira is, pedig jó sok albumuk van.
A- (8)
Dönci
Ismét vissza a strandra. És ismét nem vagyok feltétlenül elragadtatva. Pedig a keringőket általában szeretem. Ez is csak ötös lesz.
B- (5)
Dönci
Azt hiszem, hosszas keresés után tényleg megtaláltuk a világ leghülyébb nevű zenekarát. :) Az előző számmal azonos évből, de ez sokkal közelebb áll hozzám annál. Itt már van picit elborulós szinti. Meg fátyolos énekhang.
B (6)
Lepa
Íme egy szörnyű zenekarnév: még az se egyértelmű, hogy az A betű (vagy a számok) elég kell-e rakni a lemezboltban, de neten rákeresni is nehezebb (az mp3-ak elnevezéséről nem is beszélve). Persze akkor még ilyenekre nem gondoltak. Sok helyütt inkább „Question Mark” az eleje, de úgy meg már nem vicces. A zene nem rossz egyébként, a Modern Lovers jut róla eszembe (bár korábbi náluk ez a szám). Megérdemel egy újrahallgatást nálam, monotonitása ellenére van benne valami X-faktor.
B+ (7)
Lepa
Ez a leghíresebb, vagy legalábbis a Rolling Stone szerint a legcsodásabb BB-albumról, a Pet Soundsról való. Ennek ellenére önmagában se nem újító, de még csak nem is túlságosan kiemelkedő. Számomra vannak sokkal királyabb számaik, főleg, mert ez egy kicsit túl lassú és unalmas, és hiányoznak belőle a Beach Boysra jellemző többszólamú vokálharmóniák.
B (6)
Dönci
Hát, ez a ballada nem hatol a szívemig. Kegyetlenül nyálasnak érzem. Mondjuk valamiért a The Beach Boys sosem nyújtott számomra maradandó élményt. Belőlük elég lenne egy fél órás válogatás nekem.
B- (5)
Dönci
Micsoda new wave-dallamok. Nem is emlékeztem a női vokálra benne. A single edit majd' 3 perccel rövidebb az angol verziónál, és annyival jobban is tetszik. Prince nekem tényleg kis adagban fogyasztható. Úgy viszont elég jól. Erre a verzióra adok is egy erős hetest.*
B+ (7)
Lepa
Amióta meghalt Prince, próbálom más füllel hallgatni, kiérezni belőle a klasszikust, aki már mennybe ment, de valahogy továbbra se sikerül. Nekem a számai leginkább tingli-tangli, bugyuta alapokra épülő sima funky-diszkó számok, ezért egyszerűen nem tudnak megtetszeni. Lehet, hogy csak a stílussal van bajom, de nekem sosincs ingerem, hogy magamtól hallgassam a műveit.
B- (5)
* Mivel a művész úr leszedte magát a youtube-ról még életében, ezért egy képe és a Spotify-link segíthet rajtunk ma.
Lepa
Hank Williams a countryzene egyik nagy legendája Johnny Cash mellett, mégis valamiért sokkal kevésbé ismert az óceán innenső oldalán, mint fekete inges kollégája. Talán azért, mert sokkal fiatalabban (és régebben) meghalt. Itt még nem annyira jön elő a leginkább védjegyének mondható jódlizás, amit sajnálok, mert az szokta megadni az igazi fűszerezést a számainak. Így viszont ez egy szimpla countrynóta, se több, se kevesebb.
B+ (7)
Dönci
Ez meg jódliszerű country. De hát mit is vártunk Hank Williamstől. Tényleg, az életrajzi filmjét még mindig nem néztem meg. De majd pótolom. Mindenesetre hat pontot hoz ez is.
B (6)
Dönci
A refrénnél jöttem rá, hogy ismerem ezt a számot. És hogy elég nagy sláger. Tény, hogy hallgatható meg minden, de nem érzem világmegváltónak azért. Egy korrekt hetest hoz mindenképp, és lehet, hogy koncerten tényleg jó lehet együtt belekiabálni ezt a világba.*
B+ (7)
Lepa
Ez is a nagy slágerek összetéveszthetetlen receptjét alkalmazza: a versszak viszonylag monoton, de jól felismerhető témára épül, míg a refrén egy dallamosabb, de egyáltalán nem túlbonyolított, jól megjegyezhető témát dob be. Neil Youngnak egész sok jó száma van, lehet, hogy egyszer végigmegyek a diszkográfiáján.
A- (8)
* Ebből kivételesen csak koncertverziót találtunk most.
Lepa
Az első másodpercektől kezdve világos, hogy ez valami nagyon régi cucc. Viszont egyből mosolyt csal az ember arcára, amikor meg bejön az extramély énekhang, akkor még jobb lesz. Bár nem lép ki a doo-wop keretei közül, mégis nagyon jól össze van rakva, ezért társaival ellentétben beférkőzik az A osztályba (főleg, hogy a szaxi is csodás benne).
A- (8)
Dönci
Ez tipikus ötvenes évekbeli vapsuvapp. Sok ilyen volt már, és egyre nagyobb a gyanúm, hogy sok ilyen lesz még. Ezt kevéssé értem még mindig, de tény, hogy a fúvósok jók itt.
B (6)
Dönci
Ez egy klasszikus ritmusokkal rendelkező beatrock. Ahhoz képest, hogy a(z általam sokat emlegetett) Rubber Soul is ebben az évben jelent meg, nem túl nagy teljesítmény. De aranyos felvétel. Kap egy ennek megfelelő hatost.
B (6)
Lepa
Aranyos kis szám, teljesen jellemző a korára, viszont sokat nem újít. Érdekes, ez a zenekar már másodjára szerepel a listán, de az 500 legjobb album közé nem fértek fel (mondjuk több ilyen előadó is van).
B+ (7)
Lepa
Ezt először a Me First and the Gimme Gimmes feldolgozásában ismertem meg. Igazából nem is rémlik, hogy hallottam-e már az eredetit, de tökjó. Van hangulata, szép a dallama. Egy icipici spanyolosság is van benne a gitárok és a dallamvilág miatt. Ráadásul bizonyítja, hogy nem kell feltétlenül lassúnak lenni egy számnak ahhoz, hogy szép (is) legyen. Adok rá egy majdnem tökéletes értékelést.
A (9)
Dönci
Nagyon jó ritmusa van. Kicsit olyan, mint a Personal Jesus. Vagyis az hajaz erre. És Dolly hangja is nagyon megy ehhez a számhoz. Ráadásul jó a szövege is. Egyébként el tudnám képzelni ezt Johnny Cash előadásában is. Kap egy nyolcast, mert jó kedvemben vagyok.
A- (8)
Dönci
Ez eléggé sablonos. Hangulatos, de sablonos. Értem én, hogy '62, de hasonló korszakokból nagyon sok hasonló volt már. Éppen ezért egy hasonló értékelést kap ez is, mint azok.
B (6)
Lepa
Lehet, hogy csak mostanában vagyok ilyen hangulatban, de egyre jobban megtalálnak és megfognak ezek a régi bluesos cuccok, bár itt már félig-meddig rock&rollról van szó. Egy biztos: a nosztalgiafaktort leszámítva is értékesebb zenék ezek, mint a mai popdalok. Egyébként ebben is zseniális az énekhang. Furcsamód gyorsan elhalkul a vége, még hallgattam volna egy ideig. De hát zeneszámot jól befejezni külön művészet, mint tudjuk.
A- (8)