Dönci

Az Elefántnál említett Imi cimborám írt nekem egyszer egy SMS-t a SZIN fesztiválon, hogy menjek Esclin Syndóra. Kérdeztem: az mi? Mire ő: Olyan, mint a Portishead, csak jobb. És azért ebben a mondatában rejlik némi igazság. A triphop nem áll messze ettől a zenekartól, de sok stílusba belekóstolnak ettől függetlenül. Berger Dalma affektáló énekstílusa pedig külön ízt ad minden egyes felvételnek. Kár, hogy csak egy nagylemezt adtak ki. De az legalább örökérvényű értéket képvisel. Vannak komolyan torzított gitárok, néhol fúvosok, visszhangos alapok, mégis egységgé kovácsolják mindezeket úgy, hogy a kísérleti hangzás csak emel a minőségen. Azoknak ajánlom, akik nem félnek a kísérletezéstől és az elektronikától.

Ha csak egy számra van időd: Secret Lover

Lepa

Mindig elfog a küldetéstudat, amikor 1000 alatti vagy körüli hallgatottságú zenekarokat népszerűsítünk. Más kérdés, hogy sokan ezek közül tényleg jóval többet érdemelnének, tehát egyfajta igazságtalanságérzet is vegyül hozzá: hogy lehet, hogy egy nemzetközi színvonalon muzsikáló magyar zenekar ennyi figyelmet kap csak? Tegyük hozzá, már eleve furcsa névválasztású Esclin Syndo zeneileg is hasonlóan furcsa: nem riadnak meg az extrém megoldásoktól, szét van effektezve a zenéjük, és hangulatra se könnyen befogadható. Mégis nagyon igényes és értékes zenéről van szó, ahol tökéletesen vegyülnek a hatások és az inspirációk, hogy valami teljesen egyedit hozzanak létre – így ma kivételesen nem is fáradnék a stílus meghatározásával, a kiemelt Highways úgyis bemutatja az album érzelmi skálájának nagy részét. A könnyedebb dalok kedvelői viszont a záró számmal próbálkozzanak. Ha egy negatív kritikám lehet, az az énekesnő erős akcentusa, de az legyen a legnagyobb baj: úgyis hangulatzenéről beszélünk. Én ezt például legszívesebben egy kihalt, esti metrójáraton hallgatnám – az „alvó utazó” albumcím úgyis oda predesztinálja.

Ha csak egy számra van időd: Highways