Dönci 1997-ben valószínűleg ezt a lemezt hallgattam a legtöbbet a nemzetközi porondról. Csak a B oldalára azt hittem, hogy az A (mert akkor még kazettákat másoltunk), és jó sokára döbbentem rá, hogy hazugságban éltem. :D Akkor a Mota volt a kedvencem, meglátjuk, ma melyik fog meg…

Lepa Mivel a nagy sikerű, „befutós” Dookie után az Insomniac zeneileg nem sokat újított, felmerült a kérdés, hogy csak egy nagy dobása volt-e a Green Daynek, vagy ki tudják-e majd szélesíteni a spektrumot. Szerencsére utóbbi igazolódott be, és ez a ’97-es album mutatta az…

Dönci Az olvasóink lassan Lagwagon-szakértővé válnak (reméljük, nem akaratuk ellenére). És szerintem ennek a lemeznek a nyitánya, az Alien 8 be is bizonyítja, hogy megéri rászánni az időt. Ennyire dallamos és okos szövegű dalt kevesen tudnak csak írni. És persze nem áll meg…

  Dönci A NOFX szerintem az a zenekar, aki a Ramones-ból indult, majd a The Clash felé kanyarodott, végül pedig megtalálta magát a kettő között. Ezalatt azt értem, hogy zeneileg kísérletezősebb, mint a Ramones, de szövegileg inkább hozzájuk állnak közel. Ha nagy szavakkal…

Lepa Lovasiék befutását nehéz datálni, mert ők is lépésről lépésre építették fel magukat, mire eljutottak az országos ismertségig – de talán valamikor ezen album megjelenésének évében lehetett már elmondani, hogy az Emese és a Csinibaba-betétdalként a csapból is folyó Kicsit szomorkás… sikere révén…

Dönci Björk mindig különleges helyet foglalt el a popzenei palettán, mert zeneileg nem feltétlenül úgy gondolkodik, ahogy a popipar elvárná. Viszont nem lehet elmenni amellett, hogy valaki tremolokart rak a hárfára például. Olyan hangzásvilága van ennek a lemeznek, amely egységes,…

Lepa Kevés popkövető ember élhet a nyugati, civilizált (?) világban, aki már öntudatánál volt a kilencvenes években, de nem ismeri a Bitter Sweet Symphony c. számot. Anno agyonjátszották a tévék és rádiók, én kicsit meg is untam a hegedűs alaptémáját, de amúgy…

Dönci A Portishead második lemezével rátett egy keményet az elsőre. A trip hop legszebb pillanatait hozzák magukkal durva gitárokkal, végig karcos lemezjátszót idéző effektekkel és Beth Gibbons összetéveszthetetlen affektálásával. Az Undeniedhoz különös emlékek fűznek, mert…

Dönci A Heaven Street Seven első vagy második nagylemeze (attól függ, minek nevezzük a Tick-Tock No Feart) még teljesen angol nyelven íródott, és nyilvánvaló brit hatásai vannak (The Stone Roses; Oasis; Blur), ami nagyon jól is áll ennek a muzsikának. Kár, hogy az életmű vége…

Dönci A listánkra visszatérő Nick Cave szintén az az előadó, aki – Bowie-hoz, Dylanhez vagy Cohenhez hasonlóan – szuggesztív előadásmódjával, karizmatikus (bár sokszor hamis) hangjával és húsba vágó szövegeivel hívta fel magára a világ figyelmét. Ez a lemez pedig a…