Lepa

Klasszikus klasszikust követ a listán. Ez annak ellenére, hogy a címében benne van a „love", végre nem egy tipikus, szerelemről szóló szám. Hanem ugyebár a pénzről szól, meg arról, hogy boldogságot nem lehet pénzért venni. Kis lépés a Beatlesnek, de 1-2 évvel később már teljesen megnyíltak az egyéb témák felé. Zeneileg is teljesen rendben van, de azért erre se adnék A+-t. (Amúgy ez a videó egy élő verzió: mint megszokhattuk, az eredeti stúdiófelvétel nincs fönn a YouTube-on, szerencsére tökéletesen játsszák a számot, a sikítás meg még hozzá is ad az élvezeti értékéhez.)

A (9)

Dönci

Két és negyed percbe táncolhatóan belesűrítették az ekkor még gombafejek az egyik örök igazságot. :) Nagyon jó a ritmus, a vokálok hasítanak, a szöveg meg kitűnő. Szóval ennél a zenekarnál „just the usual". :D

A (9) 

Dönci

Ezzel a dallal Eminem Didónak is jót tett, mert gyakorlatilag befuttatta a csajt világszerte. Mondjuk nem értem, miért ezt a verzét választotta a Thank You-ból refrénnek, de mindegy is, kellőképpen dallamos. A szöveg zseniális, a hangjáték jó, az effektek szintén. De nyilván videóklippel együtt üt igazán. Jó, ahogy verzéről verzére dühösebb az elbeszélő. Már csak a középiskolás nosztalgiafaktor miatt is 10-es lesz.

A+ (10)

Lepa

Ezt a számot akkor is szerettem titokban, amikor minden mást utáltam azon kívül, amit szerettem. Tehát pl. a hip-hop tiltólistás volt, de ez nagyon üt, főleg szöveggel meg klippel együtt. Monotonitása ellenére is végig élvezetes, a sztori meg súlyos, és ahogy megy előre a szám, egyre intenzívebb a rappelés is. A rímek meg klappolnak, mint Eminemnél mindig. Amúgy mindenkinek javaslom, hogy a fenti videó helyett keressen egy cenzúrázatlan verziót valahol, mert így minden második szó hiányzik. :)

A (9)

Lepa

Vicces ez a zenekarnév a 60-as évekből (és ilyen zenéhez). Egyáltalán nem vad (pláne nem félelmetes). Viszont nagyon bejönnek a harmóniák és úgy alapból a dallamok. A Beatles ilyenkor még sokkal sablonosabb volt, ez már megelőlegezi a hippikorszak zenéit. A szintiszóló se semmi benne.

A (9)

Dönci

Jó kis ritmusa van. A The Doors is sokat meríthetett tőlük az utazós, lebegős hangulatából. Amúgy a bridge és a refrén is nagyon ügyes. Kár, hogy nem sokat hallottam erről a zenekarról (akiket a nevük alapján a loncsos metal kategóriába soroltam volna, nem pedig az alter poprockba). Kap is egy korrekt nyolcast.

A- (8)

Dönci

Valami olyasmit írtam az 500 legjobb lemez hallgatásakor erről a dalról, hogy a London Calling album csúcsa, az i-jén a pont, a tortáján a hab, vagy a habon a cseresznye. Máig tartom ezt. Ha egy diszkószámot hallgat meg valaki a '80-as évekből (vagy életében), ez legyen az. Tele van energiával, csodásak a fúvósok és jó a szöveg. Muszáj 10 pontot osztani neki (akkor is, ha elhalkul).

A+ (10)

Lepa

A világ egyik legjobb albumáról származó egyik legjobb szám. Pedig ennek is mennyire egyszerű az alapja! Mégsem unalmas egy pillanatra sem. Amúgy érdekes, hogy ezt is, és a Clash több más ikonikus számát is (pl. Should I Stay or Should I Go) Mick Jones énekli, nem Joe Strummer – méghozzá micsoda beleéléssel! Nagyon átjön, hogy mennyire beleéli magát a számaiba, talán ezért olyan jók.

A+ (10)

Lepa

Maradunk 1971-ben, ehhez képest nagyon mást kapunk, mint a Zeppelintől. Nem olyan szégyen ez a szám, de azért kicsit nyálas. De hát a soulzenénél ez stíluskövetelmény.

B (6)

Dönci

Klasszikus Al Green. Nagyon hasonló minden dala, de mindegyik (kis mennyiségben) működőképes épp ezért. Az elhalkulásért kár. De erős hetes.

B+ (7)

Dönci

Egy kis groove-olás után a capella jön, majd kiállós gitározások. Hatásos. De két és fél perc után valahogy teljesen sablonossá válik, hiába jó a szóló. Hetes lesz, de csak jóindulattal.

B+ (7)

Lepa

Jók a riffek, az énekhang a szokásos (azaz nekem nem tetszik, mert túlságosan visítozik). Hangszeres szempontból tekintve azonban tényleg nagyon tökös szám, hihetetlen, hogy '71-ben már hogy tudtak zúzni. Érdekes amúgy megfigyelni, hogy mondjuk egy oktávval mélyebben, egy afroamerikai énekessel énekelve, meg egy leheletnyivel kevesebb gitártorzítással ez a szám sima blues lenne.

A- (8)

Lepa

Megint egy híres Stones-nóta, méghozzá a legrégebbiek közül. Én sajnos ezzel is úgy vagyok, mint minden más Stones-zal, hogy egyszerűen nem tudok rákattanni. Valami mindig hiányzik, most éppen a dallam nem elég fülbemászó, bár a tökösség ott van.

B+ (7)

Dönci

A ritmusa elég jó, és a szitárt is jókor pengetik meg. Valamiért nem emlékszem erre a dalra, pedig tutira hallottam az 500 legjobb album közben. Nem érzem egyébként olyan kiemelkedőnek, de tökre hallgatható. Hét pontot hoz.

B+ (7)

Dönci

Sajnos már az első fél percben megunom a refrént. A verzék lényegesen működőképesebbek. Nem lesz jobb a végére se, teljesen kikapcsol az agyam tőle. Ez ma csak ötösre jó nálam.

B- (5)

Lepa

Ezt is mindenki ismeri, aki hallott valaha reggae-t. Talán a leghíresebb száma a No Woman, No Cry mellett. Aranyos mozgalmi induló. A társadalomtudatos/politizáló zenék egyik legelső megnyilvánulása volt ez a stílus. Pár évvel korábban még csak a szerelemről szólt minden szám. Már csak ezért is megérdemel egy nyolcast (annál sajnos nem többet a szokásos monotonitás miatt).

A- (8)

Lepa

Bár eltartott egy ideig, amíg megszoktam Neil Young énekhangját, a számai kezdettől fogva tetszettek. Egy másik énekessel valószínűleg odalennék ezekért a nótákért, de zeneileg így is nagyon klappolnak, és a hangot is megszoktam már. Az énekes-dalszerző kategória egyik kiemelkedő alakja, ez a száma is jó. (De ha már ez idekerült a listára, mennyire ráférne a Rancidtől a Corazon de Oro!)

A- (8)

Dönci

Óriási kezdés az egyszerre belépő dobokkal és basszussal. A szájharmonika is megvesz magának rögtön. Sajnos az ének a gyenge része most. Valahogy ezek a magas lágéban előadott részek szerintem nem állnak olyan jól a dalnak. A kórus viszont ügyes a végén. Kap egy hetest.

B+ (7)

Dönci

Ez is örök klasszikus, ahol a riffre épül minden: az ének, a szinti, a dob. Ez is előremutat a new wave felé elég erősen. Fura, hogy a punk aranykorában ilyen muzsikák is születtek. A második verze rekesztése is király. Mindenképp hoz legalább egy nyolcast.

A- (8)

Lepa

A mai (nagyon) fiatalok talán a One Direction feldolgozásában ismerhetik ezt a számot. Az eredeti jobb, de az se annyira fogott meg, amikor először hallottam. Többszöri hallgatásra kedvelhetővé válik, de a játékos, vidám hangulatot leszámítva nem látok benne olyan tényezőt, ami igazán nagy klasszikussá tenné.

B+ (7)