Lepa

A címadóban mintha „Born on a bad sign”-t énekelne. A Kansas City is tetszik, hangulatos. Kicsit összefolynak amúgy a számok. A The Hunter a következő, amire fölkapom a fejem. A Personal Manager szövege viccesnek tűnik, amúgy is jó szám – megy benne a gitárnyúzás rendesen. Az As The Years Go... egy szomorkásabb ballada, tetszik ez is, elég érzelmesen van előadva. A záró szám se rossz, de nekem kicsit nehézkesen indult az album. Az mondjuk tény, hogy Albert King egy gitárzseni, és még felvételen is nagyon szuggesztív az előadásmódja.

B+ (7)

Virgin Listener Achievement

Dönci

Az első (címadó) szám nem rossz, de semmi extra. A bácsi hangja sem túl különleges. Az Oh, Pretty Woman kicsit jobban megragad a többinél, bár az is „klasszikus” blues. Meg az sem túl szerencsés szerintem, hogy elhalkulással ér véget a dalok nagy része. Így valahogy hiányérzet marad bennem. Az I Almost Lost My Mind eddig a legjobb. Jobban tetszenek a hosszú szólókkal ellátott, gitárt előtérbe helyező számok, mint a Personal Manager is. A végére befutott egy keringő (amiben van egy vicces sor: „I'm happy as a king”), ez pozitív. A lezáratlan dalok és a minőségingadozás miatt kap egy erős hatost.

B (6)

Full Virgin Listener Achievement