Dönci

A The Cure 1982-ben feketébe öltöztette az alternatív zene (és a saját) rajongóit. Ennél sötétebb és erőszakosabb lemezt azóta sem hoztak össze. A One Hundred Years arcbavágó nyitánya azóta is rendszeresen szerepel a setlisteken. Zilált, zaklatott, felkavaró – nagyjából ezek a jelzők jutnak eszembe a korongról. És mindezek ellenére magába szippant teljesen. A Short Term Effect szétesése, a The Hanging Garden lendülete és a Siamese Twins hipnotikussága egészen elképesztő. És ez még csak az A oldal. :) A B oldal ott folytatja, ahol az A abbahagyta – igazából tükörképe az A-nak. Egy hipnotikus darab (The Figurehead), egy lendületes, slágeresebb (A Strange Day), egy széteső, elfolyós (Cold) és egy rendkívül felzaklató (Pornography). Így kell kerek egészet gyártani.

Ha csak egy számra van időd: Siamese Twins

Lepa

Közeledünk a listánk csúcsa felé, sűrűsödnek a Cure-albumok. Ez itt épp egy korai cucc, de már elég késői ahhoz, hogy ne a kezdeti albumok csupasz, lendületesebb nótái, hanem a szétfolyós, lassú, komor, éteri hangzású nóták domináljanak. 8 dal 43 percben: nincs itt elsietve semmi, kérem. És persze ezt a lemezt se lehet (vagy kell) bármilyen lelkiállapotban meghallgatni, viszont ha pont jókor talál meg minket, akkor nagyot tud ütni a borongós hangulata. Az A Strange Day vissza-visszatérő gitárrifje pedig különdíjas nálam. A dobhangzás mai füllel kicsit túl puffogós, ódivatú, de ezenkívül gyakorlatilag semmi rosszat nem tudnék mondani a lemezről. De minek is kéne?

Ha csak egy számra van időd: The Figurehead