Lepa

Tökös zene alapjában véve, de nekem ez a „sima" kilencvenes rock nem a stílusom. Az Alive a legjobb az első három szám közül. A Black vége is fogós. A Porch is bejövős. Viszont az énekstílust nem tudom megszokni, nem szeretem ezt a fajta énekhangot (csak érzelmi alapon, megindokolni nem tudom). A végén jó hosszú a Release, de amúgy elmegy (háttérbe). Őszintén szólva az egy-két jó számot leszámítva nekem nem annyira átütő erejű ez az album.

B (6)

Dönci

Ki lehet a megmondhatója annak, miért nem szerettem régen ezt a zenekart? A Once mindjárt egy tökös nyitány. Az Even Flow is fergeteges, az Alive pedig nem véletlenül nagy sláger. A Why Go is egészen kiváló. A Black teljesíti az A oldal végére kötelező ballada követelményeit (a zongora tök jó benne – és persze a dal sem rossz, sőt). A Jeremy már régen sem tetszett különösebben, és eddig a lemez leggyengébb darabja, hiába gigasláger. Az Oceans hangulatában lelóg a lemezről, de kifejezetten ügyes darab egyébként. A Porch elég lendületes ismét. A Garden is jó szám, de a Black után a lemez azért érezhetően visszavesz a kezdeti lendületből és hangulatból. A B oldal is rendben van önmagában, de az A-hoz képest kevésbé ütős. A Deep is és a Release is frankó, csak valahogy az összhatás felemás. Kilences lesz.

A (9)

Compulsive Buyer Achievement