Lepa

Ugyanaz az év, mint a tegnapi Willie Nelson-album. És mennyivel jobb! Az első 4 szám után még nem is volt semmi kifogásolnivaló. Az Over My Head is király. Ez egy „sima" popablum, valami elvontabbra számítottam. Egy idő után nehezebb figyelni, mert kiugró dolgok azért nincsenek, de mindegyik szám egységesen jó színvonalú. A Landslide is jó kis szám. A World Turning olyan a gitárfutamok miatt néhol, mint egy Manu Chao-szám női énekkel. Tökös amúgy. A Sugar Daddyt pedig ismerem, csak nem tudom, kinek a feldolgozásában hallottam. A zárás meglehetősen királyos, meg is hallgatom még egyszer. Nem tudom, miért féltem a FM-től, ez egy teljesen korrekt album.

A- (8)

Dönci

Na, ismét 1975. Kíváncsi vagyok, melyik évből lesz a legtöbb lemez a listán, illetve melyik lesz a leginkább alulreprezentált időszak. A Monday Morning egyből egy tök jó popdal, frankó gitárokkal, bólogatós ritmusokkal. A Warm Ways a női vokállal nem tetszik – mintha egy tök más zenekar játszaná. Főleg, ha az utána lévő Blue Lettert is számításba vesszük. Azt hiszem, a Rhiannon megint a női vokál miatt gáz. Nem tetszik a hölgy hangfekvése. Az Over My Head és a Crystal is végtelenül nyálas. Amilyen jól indult, annyira romlott el ez az album. A Say You Love Me is katasztrofálisan unalmas és sablonos. A Landslide is csöpögős rendesen. A World Turning, bár felüdülés az előzőekhez képest, mégis olyan Cheap Trick-féle semmilyen nóta. Nem akarom elhinni, hogy egy jó szám volt ezen a lemezen, a maradék meg 3 és 5 pont között mocorog. Mert a Sugar Daddyt se tenném rá semmilyen lemezre saját belátásomból. Az I'm So Afraid zeneileg legalább egy 8-ast ér, viszont az ének valahogy lerontja. Mindenesetre így is az első és az utolsó szám emelkedik csak ki a lemezről. Szőrösszívű leszek, és 4 pontot adok nekik.

C+ (4)

Terrible First Date Achievement