Lepa

Ha megnézitek a tegnap kirakott összesített listát, egyesekben közületek biztos felmegy a pumpa, hogy „hogy került ennyire hátra az X, és hogyan végezhetett ilyen magasan az Y?”, és szinte megjönne a kedvetek, hogy végighallgassátok mind az ötszáz albumot, és újrarendezzétek őket. A listák már csak ilyenek. Mondjam, hogy tegyétek? Vagy ne tegyétek? Szerintem mindenképpen egy páratlan élmény volt, bár az a leírásokból is látszik, hogy nem egyszer nagyon szenvedtünk (a 4-5 órás antológiáknál leginkább); összességében azonban rengeteg új kedvenc albumunk, zenekarunk, sőt, kedvelt műfajunk is lett. Egy biztos: igazságot tenni teljesen lehetetlen. Én például továbbra sem tudok rákattanni a hip-hopra és az R&B-re, így hát a gitárzenék nálam nagyrészt (objektív szemmel nézve aránytalanul) előresorolódtak ezekhez képest. Az érdekesség inkább az volt, hogy néha a számunkra idegen stílusokban is megtaláltuk a gyöngyszemeket. 

És csak azért, hogy itt is legyen bár kiemelés:

A legnagyobb meglepetés a top 30-ban: a Big Star. Korábban konkrétan nem is ismertük őket, ehhez képest mindkettőnk ilyen magasra értékelte, ami ismeretlen zenénél különösen ritka dolog.

A legnagyobb meglepetés az utolsó 10-ben: talán a Creedence Clearwater Revival és a Cheap Trick – mindkettő gitáralapú zene, amit alapjában véve szeretünk, és mégis rengeteg más, „hátrányosabb helyzetű" lemez beelőzte.

Új kedvenc előadó: azok közül, akiktől egy számot se tudtam volna mondani korábban, talán Nick Drake, de mivel ezen sokáig tudnék gondolkodni, inkább nem is gondolkodom tovább... :)

Dönci

Ahogy Lepa is írta feljebb, páratlan élmény volt. Valójában nehéz összefoglalni ezt az időszakot, mert nem csupán zeneileg, emberileg is változtunk ezalatt. Meg voltak vicces pillanatok is: például, amikor három nappal később nem emlékeztem egy előadó nevére sem, vagy amikor először tűnt fel, hogy „hé, ugyanezt a tematikát 50 albummal korábban használták ebben és ebben a számban”. Szóval megvan ezeknek a maguk varázsa. Ugyanakkor az is igaz, hogy egy saját 500-as lista másképp nézne ki. Az meg végképp, hogy ezt az 500 lemezt végighallgatva másképp nézne ki egy saját lista, mint ezelőtt.

 De akkor az én kiemeléseim:

A legnagyobb meglepetés a top 30-ban: a Nirvana. Megesküdtem volna a játék elején, hogy Nevermind top 10-es lemez lesz mindkettőnknél, összesítésben mégis a 37. lett. Na jó, ez övön (listán) aluli volt. Az mindenesetre meglepett, hogy nálam ennyire elöl végzett Johnny Cash egyik lemeze.

A legnagyobb meglepetés az utolsó 10-ben: Patsy Cline – a játék előtt két dalát ismertem, azokat nagyon szerettem. Nem gondoltam, hogy nagy mennyiségben ennyire semmitmondó tud lenni. Hiába, néha a kevesebb több. :)

Új kedvenc előadó: Pavement, Nick Drake, Big Star, Liz Phair, Suicide. Tőlük nem sok dalt tudtam volna mondani korábban (volt olyan is, aki(k)ről nem is hallottam eddig), de óriási élmény volt megismerni ezeket a muzsikákat. :)

******

Mindenesetre aki élvezte a blogot, annak nem kell lemondania róla: kicsit más, de hasonló témakörben hamarosan folytatjuk (ugyanezen a jól bevált címen). Addig is szemezgessetek a listáról, leginkább az elejéről – 250 + 2 kritikus nem tévedhet.