Lepa

Akit nem ragad magával az első szám sodrása, azzal valami baj van. Ékes bizonyítéka a dal annak, hogy alapjában véve nem kell nagyon zúzni ahhoz, hogy ütős legyen az összhatás: ha minden jó helyen van, jók a ritmusok, és el van találva a tempó, akkor mindenképp berántja a hallgatót a dal. Hasonló vonalon mozog a folyamatos pergődobjával nyugtalanságot és pörgős hangulatot keltő I Had A Dream, Joe is. Egyszóval tényleg rögtön az elején beszippant minket az album, és nem is enged el: nagyon népszerű még a harmadik-negyedik Straight To You és Brother, My Cup Is Empty is – de ez a kezdő fantasztikus négyes nem jelenti azt, hogy a lemez elfárad a második felére. Ott azért vannak nyugisabb dalok is, szóval érdemes végigsordódni ezen a folyón – vagy sítlusosan, de képzavarosan fogalmazva: végigálmodni az álmot egész az ébredésig.

Ha csak egy számra van időd: Papa Won’t Leave You, Henry

Dönci

Ez ismét egy slágerekkel terhelt klasszius. És a slágereket ismét nem a klasszikus értelemben kell érteni. Ahogy Nick Cave-nél nagyjából semmit. Hiszen mekkora koncertsláger a Papa Won't Leave You, Henry, miközben elég megterhelő képet fest le. Ennél jobb – hogy fogalmazzam meg szépen – berúgós lemez kevés van. Szinte itatják magukat a dalok, és kedve lenne mindenkinek tölteni, aztán újratölteni. Az első Nick Cave-válogatáson, amit kaptam az egyik pajtásomtól, a Brother, My Cup Is Empty nagyon megfogott. A rossz nyelvek szerint Nick ekkor jött le a mindenféle drogokról, és hiánypótlásképpen ivott. Ha valaki beindulós dalt keres, válassza az, amit ajánlok, ha pedig elmerengve, balladisztikusan dajdajozna, válassza a Loom of the Landet.

Ha csak egy számra van időd: Brother, My Cup Is Empty