Lepa

A kellően hülye című első szám egy dallamos pop-rock nóta a jobbfélék közül, a vonósok pedig nagyon jól jönnek bele. Amúgy nem rossz egyik dal sem, csak néha nem tudja eldönteni, hogy pop vagy alter. Ennek legszörnyűbb példája a No meg a bor c. szám közepén (és a végén, bár ott poén) a kiigazított ének. Az botrányos húzás, pedig amúgy tökjó dal lenne. Igazából a hegedű a legjobb ebben a zenekarban, mert a sablonos pop-rockból átsegíti egy művészibb kategóriába a legtöbb dalt. A szövegek a „szokásos alter, sok vallási referenciával” típusba esnek javarészt. Érdekes, hogy felbukkan a vége felé egy angol nyelvű nóta is, a Cheapness, de szerintem jobbat tesz nekik a magyar nyelvű szöveg. A Felhívás keringőre címűben pedig a pop-punkba is belekóstolnak. Ezután kicsit leül a lemez, de az elején találhatók elég színvonalasak, nehéz is kedvencet választani.

Ha csak egy számra van időd: Fekete anemona

Dönci

Az Eleven hold a 2000-es évek elején ezzel a hegedűs, kicsit íres beütésű vonallal eléggé új ízeket hozott a magyar alter levesébe. Az affektáló énekhang néha sok (mármint affektálásilag), de a szövegek talán közérthetőbbek, mint sokszor ebben a műfajban. Az első négy szám gyakorlatilag hibátlan gitárpop. A Ballagásnál viszont mind az affektálás, mind a középiskolás célközönségnek szóló dalszöveg kicsit túl van tolva (pedig a zene elég frankó ott is). A No meg a bor viszont óriási: olyan gitárkaparászás és hegedű van benne, hogy az fület gyönyörködtet. A Fekete anemona a címével ellentétben nem a botanikusok himnusza, és talán a leginkább olyan szám, amihez hangulat kell. Nekem most épp nincs hozzá. Kérdés nélkül top heavy a lemez, de a Felhívás keringőre nagyon üde színfolt a vége felé. Hű, arra nem is emlékeztem, hogy a Mese a kétféle emberről ennyire jó. Lehet, hogy mégsem annyira top heavy.

Ha csak egy számra van időd: A Gyula meg én az öcsémnek