Lepa

Amy Macdonald fő erénye szerintem a kellemes, meleg, barátságos énekhangja, amely mentes mindenféle művészi affektálástól – csak egy lány a szomszédból, aki jól tud énekelni. Ehhez hozzájön még egy kis skót akcentus, és meg is van az a pár plusz, amivel kiemelkedik a jobbára akusztikus énekes-dalszerzők tengeréből (tegyük hozzá, a számok zenekarra vannak hangszerelve, de alapjában véve egy gitárral is eljátszhatók lennének). Debütáló album létére ez egy igen erős (és tökéletes hangzású) kiadvány. A legismertebb sláger róla a címadó This Is the Life, de egyébként a többi szám se marad el tőle hangulatban vagy minőségben – nekem a Let's Start a Band jön még be úgy igazán, illetve a fúvósokkal megtámogatott, kicsit vidámabb Barrowland Ballroom. Kellemes popzene, nem váltott világot, de azért szegényebbek lennénk pár slágerrel, ha nem létezne ez a lemez.

Ha csak egy számra van időd: Let's Start a Band

Dönci

Első találkozásom Amy Macdonald muzsikálásával Temesváron esett meg 2009-ben, amikor egy hotel tévéjét kapcsolgatva belebotlottam a címadó dalba. A skót akcentus egyből megvett magának, és a „hányszor lehet büntetlenül elénekelni egy refrént?” effektusa sem zavart. Aztán később pár interjú során rájöttem, hogy még durvább akcentusa van a hölgynek, mint ami a számokban hallatszik. Mindenesetre nagy kedvencem lett, mert egyszerű alapokon ad valami olyat, amit kategóriájában más nem. Ez pedig talán a középiskolás „rocksztár leszek” álom megvalósulása (lásd még: Let's Start a Band). Szóval Amyt bármikor képes vagyok hallgatni. A Caledonia bónusza meg már csak hab a tortán a skótdudával.

Ha csak egy számra van időd: Mivel a címadót mindenki ismeri, Lepáé meg a Let's Start a Band, legyen a Poison Prince.