Dönci

A Galaxisok harmadik lemezével ki akart lépni a „Cseh Tamás” skatulyából, és ez azért többé-kevésbé sikerült is. Az egygitáros számok már inkább zenekarosak (a 3. számtól kezdve), és kicsit jobban kacérkodnak már az elektronikus hanzásvilággal is. A szövegek pedig talán konkrétabbak és elvontabbak is egyszerre. A Tisztítótűz és a Focipályák éjszaka mintha egy-egy rémálomszelet lenne egy sárban áztatott tortából. De ugyanide sorolható a Húsvéti reggeli a Sátánnal is. Bár paradoxonnak hat, de valahogy a személyesség elvesztésével vagy elhagyásával Benedek sokkal nagyobb közösséggel tud kapcsolatot teremteni, mégis valószínűleg ezért tetszett a rajongóknak kevésbé ez a lemez (első hallásra). Pedig megéri többször újrahallgatni, már a keretes szerkezet miatt is, ami erre ösztönöz.

Ha csak egy számra van időd: Focipályák éjszaka

Lepa

Az első taktusoktól kezdve hallható, hogy itt már nem arról az egygitáros énekes-dalszerzői stílusról lesz szó, mint Benedek korábbi munkáinál. Szerintem bátor, de szükséges húzás is volt egy kicsit sítlust váltani. Így mondjuk „besimult” kicsit a magyar egyetemi alter (ez nálam műfajnév) többi képviselője közé, de muszáj az embernek bandát alapítani, ha klubokat akar járni, és szeretné, hogy jól is szóljon élőben. Meg kell említeni azt is, hogy szerintem egyre jobb dalokat ír, némelyik slágeres (Boldoggá akarlak tenni), némelyik továbbra is elvont (Focipályák éjszaka), de mindegyik megüti a szükséges színvonalat. Számomra az abszolút csúcspont a kissé a korai Radioheadet idéző Innen el. Nyugis és szép: ilyennek kell lennie egy slágeres balladának. A „mindig távolról voltam boldogabb” sor pedig önmagában is kiemelkedő teljesítmény. Kíváncsian várom, innen hová lép(nek?) tovább a Galaxisok.

Ha csak egy számra van időd: Innen el