Lepa

A jelen album Leonard Cohen termékeny (és sajnos már végleg lezárult) életművének arra a szakaszára tehető, amikor már kicsit eltávolodott az egyetlen gitárral előadott, akusztikus balladáktól, de még viszonylag szolid felállásban szólalt meg a későbbi „táncdalos” hangszerelésekhez képest. A női kórusokhoz már itt vonzódott, rögtön a kezdő (és kiemelkedő színvonalú) The Guests felvillant egy tökjó vokálkórust. Többségében lassú, elmélázós, de azért nem túlságosan szomorú dalokat kapunk utána is ezen az albumon. A folkos hatások pedig többször is Bob Dylant juttatják eszembe (pl. a The Window c. számban), de amúgy se túlzás azt mondani, hogy Cohen igazából a kanadai Dylan. Lágy megszólalása ellenére odafigyelős zene ez, szerintem akkor hálálja meg igazán magát, ha nem csinálunk mást közben, de természetesen háttérzenének is működik. A The Lost Canadian tört franciasága legalább olyan aranyos és szeretnivaló, mint Leonard Cohen maga – csoda, hogy nem szerepelt egy abummal se a Rolling Stone 500-as válogatásán, de majd mi bepótoljuk!

Ha csak egy számra van időd: The Guests

Dönci

Az olvasók számára talán már kiderült, hogy Leonard Cohen nagy kedvencünk, akit nálunk azért sokkal nevesebb emberek is hiányolnak a Rolling Stone 500-as listájáról. Első lemeze a mi listánkon – nem meglepő módon – főleg folkos elemekkel átitatott (és ahogy lenni szokott Cohennél) szövegközpontú darabokat soroltat fel. Tempójában is egységes (értsd: lassú), de mindenképp figyelmet érdemlő albumról van szó. A koncerteken is elővett The Guests, The Widow, The Gypsy's Wife és a The Smokey Life mellett akadnak megbújó, kicsit kilógó, de nagyon hangulatos darabok, pl. a jazzes Humble in Love, vagy a franciául előadott The Lost Canadian. Az biztos, hogy Cohen már ekkor olyan szövegvilággal dolgozott, amely csontig hatoló, átérezhető és – sok esetben – örökérvényű. Házibuliba ezt sem javaslom, de hétvégi ejtőzéshez vagy az angol nyelv gyakorlásához kiváló.

Ha csak egy számra van időd: The Gypsy's Wife