Lepa

Egész rég nem volt már Fat Wreck Chords-os pop-punk, hát hallgassunk megint egyet! Ami a Direct Hit!-et kiemeli a többi hasonló zenekar közül, az az egyszerre vicces és apokaliptikus szövegvilág, és hogy néha kegyetlenül vad, dühös ordibálást kevernek az amúgy Blink-182-t idézően popos, vidám hangulatú, lightos slágerekbe. (Ráadásul néha tényleg kicsit blinkes, azon belül is Tom DeLonge-os hangja van az énekesnek, amikor nem ordibál.) Amúgy konceptalbumról van szó: minden szám a drogok témáját járja körül, nem reklámozza, de nem is ítéli el, inkább empirikusan nyilatkozik (ugyanis a dalok szerzője a lemez megírása előtt ki is próbálta legtöbbjüket, hogy ihletet merítsen). A lemez legeredetibb száma a szinte végig ordibálós Paid in Brains, ami alatt nagyon fura, monoton, szinte idegesítő, fúvósokkal megtámogatott alap megy, de a Do the Sick őrülete is zseniális, olyan, mintha egy hardcore-énekest kényszerítenének, hogy üvöltözzön végig egy Beach Boys-számot. Nehéz kedvencet választani az albumról, mert a stílusbeli keretek ellenére jobbnál jobb nóták sorakoznak itt. A pop-punkot nem szeretők a fent említett Paid in Brains-zel próbálkozzanak, a slágerek kedvelői az Artificial Confidence, a Forced to Sleep vagy a (csodásan építkező, dallamosból szintén ordibálósba átmenő) Villain Alcoholic cíművel. Ja, és érdemes a klipjeiket is megnézni. A vicces intró arra figyelmeztet, hogy 40 év felett nem ajánlott az album, de én már közelítem az életkort, és nem hiszem, hogy utána ne tetszene ugyanennyire.

Ha csak egy számra van időd: Artificial Confidence

Dönci

Erős, energikus, lendületes, fogós: minden, amit egy jó punk lemezről elmondhatunk, megtalálható itt. A Fat Wreck Chords ismét kitermelt egy olyan zenekart, akik túlmutatnak azon, hogy lázadni kell, mert zeneileg is érdekes hangszerekkel és effektusokkal lepik meg a hallgatót. A legzseniálisabb talán a Paid in Brains megoldása a fúvósokkal, a ciripelő szintivel és a húzós gitárokra hörgéssel/üvöltéssel. A Promised Land a közönségénekeltetésre is alkalmas pararappájával biztosan koncertsláger lett azóta. Vannak egyébként teljesen rádióbarát felvételek is (Forced to Sleep; Another Dimension), tehát nem kell attól tartani, hogy valaki nem találja meg a magának valót. A tematikáról pedig a dalcímek árulkodnak (Was It the Acid?; Infinite Pills, Infinite Alcohol; Villain Alcoholic). A Bleach Music eleje pedig tényleg olyan, mintha a Nirvana első lemezéről származna, úgyhogy ezért a poénért bónuszpontot érdemelnek. Ajánlom dühös, lázadó embereknek, akik szeretik a 3 perc körüli lendületes számokat.

Ha csak egy számra van időd: Paid in Brains