Dönci

Hasonlóan nyit ez az album is, mint sok más melo-core a listánkon, viszont az első két szám után jönnek az igazán jó felvételek. Az In Vein és az Over and Out is zseniális, jó szöveggel megírt dal. A lendület és a gitárok végig erőssé teszik a lemezt. Akinek az eddigi ilyen-olyan pankolásaink bejöttek, ebben sem fog csalódni.

Ha csak egy számra van időd: Over and Out

Lepa

Ha a legjobb 50 album közé nem is, a legjobb 50 albumcím közé biztos beválasztanám ezt: mókás paródiája a McCartney-féle Ebony and Ivory-nak. Az Alkaline Trio egyébként nagyjából ugyanazt az egygitáros (basszgitárt nem számolva) pop-punkot nyomja, mint a korai Green Day, az MxPx vagy a Blink-182. Utóbbival további hasonlóság, hogy két énekes váltogatja egymást, a kicsit rekedtebb hangú Dan Adriano és a tisztább, musicalesebb hangszínű Matt Skiba; illetve összeköti a két zenekart, hogy Matt Skiba közben a Blink tagja is lett a kilépett Tom helyén. Na de mi az, ami elválasztja, megkülönbözteti az Alkaline Triót ezektől? Elsősorban a túlnyomórészt sötét, cinikus szövegvilág, ami olyan, mintha a szövegírók fejében minden nap Halloween lenne: visszatérő elemek a vér, halál, sötétség, démon, csontváz stb., még a párkapcsolatos nótákban is. Ennek a szövegvilágnak a hangulata szerintem többnyire tetten érhető a dallamban is (lásd: Live Young, Die Fast), a pop mögött mindig ott húzódik egy kis horrorhangulat. Mindehhez hozzájön, hogy egyszerűségük ellenére csodás dallamvezetésű nóták követik egymást nagy mennyiségben, és már meg is van, miért nagyon szerethető ez a lemez.

Ha csak egy számra van időd: Calling All Skeletons