Lepa

Keményebb vizekre evezünk, méghozzá a nu metal egyik legmeghatározóbb zenekarának tizenöt évvel ezelőtti albumával. A Korn a 90-es években az elsők között tűnt ki a magát régóta nem találó metalzenekarok mezőnyéből, vagy pontosabban szólva megmutatta az akkori műfajtársainak, hogy hogyan is kell hangoznia a metalnak a XX. század végén. Szerencsére nem a rappelős, minden stílust össze-vissza keverő fajtából való ez az album, bár azért itt is van rapbetét a Play Me c. számban. De azért nagy többségében a jól bevált hörgés és a dallamosabb, de szintén elég depresszív ének váltogatja egymást, és a dzs-moll itt is meghatározó. Aki ezt a műfajt nem szereti, annak elég nehéz lesz megkedvelnie, hiszen emészthetőség szempontjából nagyobb kihívás, mint egy pop-rock album. Viszont érdemes odafülelni, mert nagyon tehetséges zenészek nyomják a zúzást, és a mindent átható depresszió mellett azért fel-felcsillannak egyéb emóciók is.

Ha csak egy számra van időd: Counting on Me

Dönci

A Korn lemezeit nem egyszerű végighallgatni. Szándékosan nem. Viszont nem is lehet elmenni a zsenialitás mellett, hiszen annyira arcbavágóan összepakolt, szemtelenül fülbemászó riffek követik egymást, hogy teljesen átjön a közvetíteni kívánt energia. Jonathan Davis pedig tud hörögni, kiabálni és énekelni is (sokszor egy dalon belül is, pl. Break Some Off), így tökéletes kiegészítője a zenei egységnek. A dalok - az életmű egészében - nagyjából a fájldalomról és a dühről szólnak, viszont ezen a lemezen már túl voltak a kezdeteket jobban jellemző, rapesebb megmozdulásokon, és túlhangszerelt, túljátszott (ám kiváló) Untouchables-érán, így az első 10 év talán leginkább letisztult albuma ez. Persze vannak vicces darabok is, például a Y'All Want a Single. A lemez érdekessége, hogy az eredeti gitáros, Brian „Head” Welch elhagyta a Kornt, és csak 10 év múlva tért vissza a (nemsokára a listán szereplő) The Paradigm Shift című lemez munkálatai előtt. A leginkább slágeres darab a Counting on Me vagy a Did My Time, szóval, aki nem feltétlenül barátja a keményvonalas daraboknak, ismerkedéshez azokat ajánlom. Aki viszont bírja az ilyesmit, annak a nyitó Right Now kötelező.

Ha csak egy számra van időd: Right Now