Lepa

Három albumnyi keményebb zene és egy Ákos-lemez után kapunk valami teljesen mást, egy kis jazz-popot az arcunkba. Lazítós tempó, kellemes énekhang, emészthető dallamvilág, tökéletes hangszerelés szolid fúvósokkal megtámogatva – mi kell még egy jó kis könnyed zenei élményhez? Az énekhang egyébként kicsit eszembe juttatja Amy Macdonaldot (akcentus nélkül), de a zene sokkal inkább egy füstös bárba való, nem utcai vagy fesztiválos koncertekre. Ha jól hallom, basszus helyett is nagybőgő van, amitől még inkább élő lesz a hangzás. Azért a poposság se hiányzik a lemezről, az I Don’t Know például kifejezetten slágeres. Utána furcsa váltás a Keep It All sejtelmes, mágikus hangulatvilága. Talán az ilyen művészibb számok még jobban is sikerültek, mint a slágeresebbek, de jobban oda kell rájuk figyelni. Szóval slágerkedvelőknek az előbbit ajánlom, vájtabb fülűeknek az utóbbit. Remélem, egyszer lesz valahogyan alkalmam élőben is megsasolni Lisa nénit valami frankó jazzes (de azért füstmentes) helyen.

Ha csak egy számra van időd: Keep It All

Dönci

Lisa Hannigant (a később a listánkon is feltűnő) Damien Rice vokalistájaként ismertem meg. Tetszett a hangja már akkor is. Az első önálló lemeze pedig annyira kiváló, hogy a hallgatók biztosan teljesen elvarázsolódnak. Tehát a „libikóka” cím figyelmen kívül hagyható, mert nem ingadozik a teljesítmény. Kellőképp folkos, kellőképp jazzes és simogatóan szívfacsaró. A szövegek elképesztően kreatívak, és nagy jó szimbolikával építkeznek. Az An Ocean and a Rock például az egyik legszebb szerelmes szám evör. A hegedű, a harmonika, a cimbalom és a fúvósok csodálatos kiegészítőket nyújtanak a hagyományosabb zenekari hangszerek mellé. Arról nem beszélve, hogy a La-La-Land megoszkárolt City of Stars című nótájának zongorája eléggé a Lisa Pistachióját idézi. Nem egy buliindító lemez ez sem, de minden másodperce aranyat ér.

Ha csak egy számra van időd: An Ocean and a Rock