Dönci

Lajkó Félix több hangszer mestere. Lehet szeretni, lehet nem szeretni, viszont a zsenialitását fölösleges volna elvitatni. A popzenéhez szokott füleket kicsit ismét át kell állítani más üzemmódba, hiszen a népzene kötöttségét a jazz improvizatív stílusával kevert komolyzenei alapokat sokszor nem egyszerű befogadni, hiszen kellőképpen zaklatott is tud lenni. Ugyanakkor az egymást követő motívumok varázslata minden számban külön utazásra hív. Arról nem beszélve, hogy koncertfelvétel lévén az improvizálás sokkal erőteljesebben megjelenik itt, mint a stúdiólemezeken. A leginkább a népzenére és az instrumentális őrületre nyitott olvasóknak ajánlanám a teljes albumot, viszont mindenki számára kötelezővé tenném a Páratlan című felvételt.

Ha csak egy számra van időd: Páratlan

Lepa

A tegnapelőtti kétpercesek után következzen egy bő egyórás album 6 számmal, azaz átlagosan 10 perces számokkal, és természetesen egy teljesen más műfajban. Amit Lajkó Félix csinál, az félig-meddig már komolyzene, legalábbis a népi és modern motívumok mellett vagy ellenére igazi „komolyzenészi” virtuozitás jellemzi, és minden más alárendelődik a hegedűnek. Ha nagyon kategorizálni akarnám, akkor „világzene”, csak ugye azt furcsa rámondani egy magyar(os) produkcióra. Szóval nem egy sablonos lemezről beszélünk semmilyen szempontból, főleg, hogy ez ráadásul még koncertfelvétel is. Aki már unja a sok rockot a listán, az most üdítő területekre tévedhet, de ehhez ki kell lépnie a komfortzónájából: Lajkó úr muzsikája sokszor felkavaró, nyugtalanító, de még többször egyszerűen csak szép, és hihetetlen hangulati és dinamikai íveket jár be. Háttérbe vagy elmélyült hallgatásra egyaránt megfelel, de én egyébként akár könnyűzenei fesztiválon is hallgatnám. Viszont mivel bele kell rázódni a hangulatába, én a teljes albumot javasolnám olvasóinknak, nem csak a belehallgatást.

Ha csak egy számra van időd: Játék 2