Lepa

Kevés jobb albumkezdés van annál, mint amikor bekiabál valaki, hogy „Tánc!”, aztán kezdődik a – táncolható, a címhez hűen keringős – zene. Nagyon furcsa hangulata van a Mona Lisának: egyszerre keringő (kicsit mulatós, magyaros ízzel) és alternatív rock. Vicces és érdekes énekstílusa van egyébként az énekes srácnak, valamiért engem a rapper Painre emlékeztet, ami főleg a Sex c. számban mókás (A szex vajon mi? c. számra muszáj asszociálnom, amikor hallgatom – de ezt ne mondjátok el egyiküknek se). Ugyanakkor néha kifejezetten kispálos is az ének és a dallamvilág. Legjobban talán a már említett nyitó szám, a November és a Bordahajtogató talál be nálam, azok zeneileg és szövegileg is nagyon rendbe vannak rakva, de amúgy elég kiegyenlített a színvonal az egész lemezen, és tényleg sokszor visszatér a keringő, mint zenei motívum (ami jó, mert nem ununk bele a 4/4-es ütemekbe), valamint 3 db Merengő van az albumon, amik szintén nagyon jók, és tényleg alkalmasak a merengésre. Majdhogynem konceptalbumról van szó, így mindenképp ajánlom az ilyenekre vevőknek.

Ha csak egy számra van időd: Bordahajtogató

Dönci

Az Elefántra egy kedves barátom hívta fel a figyelmemet, aki látta őket Orfűn még jó régen (köszi, Imi). Én viszont sokáig nem mertem belehallgatni, mert a Vérkeringő cím alapján azt gondoltam, loncsolós metalt húznak. Aztán egyszer egy szigetes koncertet streameletem, amit úgy kezdtek, ahogy a lemezt is, hogy "Tánc!", és a Mona Lisával egyből megvettek maguknak. Alternatív zene ez (ami csak Magyarországon vált szitokszóvá), mert minden van benne a jazztől a hiphopig, a sramlitól a bluesig. Szendrői Csaba szövegei erős képekkel bírnak, és hallatszik rajtuk, hogy a szerző nagyon érzi a magyar nyelv ritmusát. Alapjáraton egyébként nem vidám zene, de azért sok poén megbújik a kesernyés hangulatban. Azoknak ajánlom, akik szeretik, ha a szövegenek van mondanivalójuk, illetve sok dal bulialapozónak is kiváló. Például a választottam is.

Ha csak egy számra van időd: Körbelátó