Lepa

Joe Strummer sok mindennel próbálkozott a Clash után (mármint zenei értelemben), de igazán maradandót, legalábbis a Clash-hez mérhető jelentőségűt szerintem nem tudott alkotni – kivéve ezt az albumot, amit viszont nagyon szeretek. Emeli a jelentőségét, hogy posztumusz kiadvány, de nem csak ezért lábad könnybe az ember szeme, ha hallja a zseniális feldolgozásokat (Redemption Song; Silver and Gold) vagy éppen saját szerzeményeket (Coma Girl; Ramshackle Day Parade). A Silver and Gold különösen szívfacsaró a végén ezzel a szöveggel: „Sietnem kell, mielőtt túlságosan megöregszem” – és mire kijött a lemez, Strummer már nem élt. Mindenképpen méltó búcsú a földi világtól ez a CD, csodával határos módon egyébként egy szegedi antikváriumban találtam rá, és azonnal megvettem. Lehet, hogy szentségtörés, de kivételesen egy feldolgozást ajánlok az albumról, főleg, mert klippel még inkább üt, és jobb, mint az eredeti.

Ha csak egy számra van időd: Redemption Song

Dönci

A legendás Joe Strummer új zenekarának utolsó, Strummer halála után kiadott és befejezett stúdiólemeze ez. Ugyanúgy megvannak itt is a The Clash-re jellemző védjegyek: a punk, a reggae, a ska és az egyéb zenei hatások, valamint a hanyag énekstílus. A The Long Shadow countryja az első (zeneileg) igazán meglepő felvétel. A Burning Streets visszhangos, elfolyós hangzása nagyon jól áll annak a dalnak, és tökéletes átvezetése van a Midnight Jambe. Összesítve azoknak ajánlanám, akik bírták a The Clash lassabb dalait, mert itt azért többször bőven a középtempó alá megyünk (ami nem baj, csak ne várjon senki Clasht).

Ha csak egy számra van időd: Coma Girl