Lepa
A harmadik V betűs zenekar jön egyhuzamban, viszont stílust váltunk, legalábbis sokkal könnyedebb vizekre evezünk, és a rock felől inkább a lightos indie irányába mozdulunk. Van ebben a zenekarban valami megfoghatatlan életöröm, ami leginkább a csodás énekszólamokban és harmóniákban érhető tetten, és végigvonul az albumon, pl. a nyitó számban, a Worship You szinte ezoterikus énekhangjaiban vagy a Ya Hey torzított énekében is. Az is nagyon szerethető bennük, hogy egyáltalán nem sablonos se a számok szerkezete, se a hangszerelése: az Obvious Bicycle-ban például mintha kézi tűzőgép adná a ritmust dob helyett. Amúgy végig elég visszafogott a tempó, ennek ellenére nem merengős-borongós, hanem inkább lazítós zene ez – borozgatós estékhez, szolid bulikhoz, kiránduláshoz, tanuláshoz, takarításhoz meg egy rakás más dologhoz tudom ajánlani.
Ha csak egy számra van időd: Diane Young
Dönci
A Vampire Weekend harmadik sorlemezénél megint azt csinálta, amihez a legjobban ért: furcsa hangszereléssel megáldott indie muzsikákat pakolt össze váratlan dallamvezetéssel. Ami furcsa a korábba korongokhoz képest, hogy az első 3 dal lassabb vizekre evez, és a Diane Young az első pörgősebb felvétel. A szövegek még mindig sokszor balladai homályba vesznek (számomra), de még többször élnek csípős iróniával, ami továbbra is elég szimpatikussá teszi a zenekart. A Finger Back dobolásos kikacsintása a Sunday Bloody Sundayre pedig egyenesen zseniális. Akik szeretik a szokatlan, mégis slágeres dallamvezetéseket, nyugodtan adjanak esélyt a teljes lemeznek.
Ha csak egy számra van időd: Finger Back
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.