Dönci

Hogy a Suede miért nem lett soha annyira legendás zenekar, mint a Blur, a The Stone Roses vagy az Oasis, máig teljes mértékben érthetetlen számomra. De mi megpróbálunk kicsit csiszolni ezen a képen. 1996-ra pedig annyira beérett rajtuk a britpop gyümölcse, hogy gyakorlatilag csak slágereket írtak. Brett Anderson nyávogó hangja utánozhatatlan, a melódiák meg könnyen befogadhatók, mégsem feltétlenül szokványosak. Ráadásul a Beautiful Ones lálázásánál a világon nincs jobb dallam, ami alkalmas lehetne megénekeltetni a közönséget (a világ összes országában). Ezt a 10 dalt bárkinek jó szívvel ajánlom, aki szereti a gitáralapú zenéket, mert szerintem mindenki talál közte olyat, amit a magáénak érezhet.

Ha csak egy számra van időd: Trash

Lepa

Egész régen nem jártunk már a 90-es években (mármint így virtuálisan se), úgyhogy képzeljük csak bele magunkat a Függetlenség napja és a Trainspotting évébe, majd dőljünk hátra karosszékünkben, és nosztalgiázzunk a Suede egyszerre kellemes és dinamikus zenéjére. Érdekes módon a gitárhangzás (főleg a szólógitár) nem a tipikus angolos torzítást produkálja, annál kicsit élesebb és vonyítósabb, ahogy az énekhang is olyan, mintha egy szintipopbandából rántották volna át ide. Így aztán nem is vegytiszta britpop, amit kapunk, de azért végig gitáralapú rádiózene. Aki nem ismerné a zenekart, az majdnem bármelyik számot választhatja ismerkedésnek, kivéve a Beautiful Ones-t, mert ott nagy valószínűséggel rájön, hogy mégiscsak ismeri. :)

Ha csak egy számra van időd: Beautiful Ones