Dönci

Bármennyire is gáz zenekar lett a HIM, azért 1999-ben letettek egy olyan lemezt az asztalra, ami nem volt annyira nyáltól csöpögő, mint az azt követők. Ráadásul világslágerek is szorultak rá (Join Me; Poison Girl; Right Here in My Arms; Gone with the Sin). Amúgy akárki akármit mond, Ville Valo nagy valószínűséggel bármit elénekel, mert olyan durva hangterjedelme van. Aki bírja a slágeres metalt, ahol karakteres énekhang van, az bátran hallgassa végig ezt a korongot. A többiek meg merüljenek el az első számban, mert az tök jól zúz, azzal egyből belopták magam a szívükbe annak idején. De régen volt.

Ha csak egy számra van időd: I Love You (Prelude to Tragedy)

Lepa

Egy olyan albummal folytatjuk, amely a tegnapihoz hasonlóan a kemény, zúzós gitárhangzást kombinálja a dallamos, érzékeny énekhanggal – mégis teljesen más jön ki belőle. Míg tegnap inkább grunge-os alapokra énekeltek merengősen és lágyan, addig itt metalra énekelnek poposan, rádiósan. A HIM célközönsége szerintem az a fiatal réteg volt, akik szerettek volna keménynek látszani (ebben nemcsak a zenei és szövegbeli vonások, hanem a külsőségek is segítettek), viszont igazából slágerekre vágytak, nem depis gitárnyűvésre. Ez a banda nagyon betalált náluk, és bár nem bizonyult időtálló zenekarnak szerintem, de az tény, hogy egyrészt valami újat mutatott, másrészt összerakott egy sok szempontból nagyon jól működő lemezt.

Ha csak egy számra van időd: Posion Girl