Lepa

A klasszikus, ’77-es brit punkhullám nem nagyon sokszor képviseltette még magát a listánkon, de most végre törlesztünk: íme a Sex Pistols és a Clash mellett talán legnépszerűbb angol punkbanda harmadik albuma. A Damned egyébként mind a mai napig aktív, és erre úgy volt képes, hogy pár album után eltávolodott a kezdeti punk gyökereitől, egyrészt a new wave felé, másrészt pedig egy kicsit horroros, sötét, sejtelmes (szép magyar szóval: darkos) irányba. Mindez egyébként abszolút jól áll nekik, és profik is benne, de ne feledjük el, hogy punknak is jók voltak anno (bár már akkor érződtek a stílusbeli elhajlások, pontosabban szólva akkoriban még a punk nem forrt ki / nem korlátozódott be annyira). Erről az albumról a kétrészes opuszt, a Smash It Upot mindenkinek illik ismernie.

Ha csak egy számra van időd: Smash It Up Parts 1 & 2

Dönci

Egy bő 30 évet ugrunk vissza az időben a tegnapi albumhoz képest, és a stílus is elmozdul vissza a gyökerekhez. A punk és a hard rock vonzáskörébe repülünk vissza. Nagyon slágeres, nagyon alapvető, ráadásul a hangminőségen kívül semmi nem árulkodik a koráról. Mondhatni örökzöld, hiszen az Arcade Fire és az Arctic Monkeys is tőlük tanult korábban (hogy csak A betűs zenekarokat említsek). Mai füllel is teljesen élvezetes hallgatni, mert ugyanazt a lendületet hozza, mint bármilyen más, hasonló minőségű pankolás. Vannak itt is közönségénekeltetős, skandáltatós refrének, a gitárok dallamosak, az ének meg olyan, amilyen. Szóval aki szereti a punkot, annak nagyon javaslom, hogy a teljes korongot hallgassa végig. Aki viszont nem, az adjon egy esélyt a leginkább slágeres Melody Lee-nek legalább.

Ha csak egy számra van időd: Melody Lee