Dönci 

Tom McRae is az az előadó, akiért egy komolyabb összeget képes volnék fizetni, mert annyira szuggesztív dalokat ír, és olyan fájdalmas hangszíne van, hogy biztos nagy hatással lenne rám. Ez a 2010-es albuma is tele van jobbnál jobb számokkal, amiket Lepán és rajtam kívül a kutya sem hallgat (de majd most!), pedig bőven megérdemelné, hogy a világ összes emberéhez eljusson így vagy úgy. Mondjuk a legérthetetlenebb dolog, hogy miért az Out of the Walls lett a klipes nóta innen, miért nem (nagyjából) bármelyik másik. Az meg érdekes, hogy Tom McRae se tudja, hogy a mitológiai Atlasz nem a földet, hanem az eget tartotta a vállán (l. Can't Find You). Talán ez a leginkább vegyes tempójú Tom McRae-lemez, amelyen nem esik szét a koncepció a tempóváltásoktól (mint mondjuk a King of Cards esetében, amelyet rajtunk kívül szintén senki nem hallott, de bízzatok bennünk. Vagy még inkább, hallgassátok meg azt is.), hiszen az American Spirit is tökéletesen illeszkedik a Told My Troubles to the River és a Please közé. Aki bírja a szomorú énekes-dalszerzőket, az biztos végig élvezi majd az albumot, én meg most bökök egyet.

Ha csak egy számra van időd: Fifteen Miles Downriver

Lepa

Tom McRae a csendes zene királya. Na jó, az egyik királya, mert a csendes zene világa igazából oligarchia. Ez pedig az az albuma, amiről lemaradt a címadó szám, de nemcsak emiatt érdekes: ennyi érzelemmel átadni ilyen visszafogott hangszerelésű dalokat nagyon kevesen tudnak. A nyitó Still Love You például egy nem túl érzelmes hangszerrel, bendzsóval támogatja meg a törékeny énekhangot, és mégis tökéletesen működik. Ha viszont a művész minden oldalát igazán bemutató számra vágyik az olvasó, akkor a Summer of John Wayne a neki való. Elmondtuk már ezt is pár előadóról, de én megint értetlenül állok az előtt, hogy McRae még nem világhírű sztár. Egyetlen logikus magyarázat létezik: túl szomorúak a számai a közízlésnek. Akit ez nem zavar, ne menjen el a munkássága mellett.

Ha csak egy számra van időd: Summer of John Wayne