Dönci

10 dal 25 perc. Mi ez, ha nem punk? Hát például egy énekes-dalszerzői lemez, amely főleg akusztikus gitárra íródott. Hiába, nem tagadható, hogy egy generáció himnuszát írta meg Benedek a „címadó” dallal, A teljesség felé című szerzeménnyel. Ugyanakkor a teljes korong egy olyan életérzést közvetít, amely jellemzi az értelmiségi huszonvégi-harminceleji magyar fiatalságot. Amikor még tud bulizni az ember, de már dolgoznia is kell, és egyre nehezebb megtartani a régi kapcsolatokat (Haver), és egyre nehezebb boldogulni a másnappal (l.: „a szombatra ráment a vasárnapunk”). Mivel saját egyetemi élményeimet egészen kiválóan visszaadja a Nem múlik el című szerzemény, az egyszámos hallatóknak azt javaslom.

Ha csak egy számra van időd: Nem múlik el

Lepa

Szabó Benedek büszke lehet magára, hogy ha szoros küzdelemben is, de jobb helyezést ért el Bowie-nál a listánkon. Egy biztos: befogadhatóság, emészthetőség szempontjából tényleg „egy fokkal” megelőzi a tegnap hallgatott lemezt. Nincsenek túlbonyolítva a számok szerkezetileg és dallamilag, szövegileg pedig az előadó szakít a magyar zene mételyével, az értelmezhetetlen sorok művészetnek álcázásával: ő nagyon is konkrét témákat érint, és nagyon egyszerűen, de ötletesen és frappánsan fogalmazza meg őket. Szerintem ez az egyszerűséggel kombinált őszinteség Szabó Benedek (és a „szerény nevű” zenekara, a Galaxisok) első számú vonzereje – legalábbis ezen a korai albumon. Azóta megtanult ő is elvont szövegeket írni, zeneileg pedig sokkal összetettebb, kiforrottabb lett. A legszebb éveink a címében hordozza az üzenetét: egy fiatal, felnőni nem akaró, de a felnőttkor damoklészi kardja elől egyre kevésbé menekülni tudó dalszerző korlenyomata az aktuális problémáiról, és mint olyan, igazi csemege a hasonló korban lévő hallgatóságnak.

Ha csak egy számra van időd: Felkelek, elmegyek boltba