Lepa

Egy sok szempontból kivételes album van ma terítéken: az igen termékeny (és egyébként magyar nagyapával rendelkező) Keith Jarrett ezzel az egyetlen lemezzel szerepel nálunk, ami amúgy koncertfelvétel, sőt improvizáció egy zongorára. Ráadásul a komolyzene határát súroló, leginkább jazzként definiálható műfajról van szó. A jelen listán való szereplését bőven igazolja az, hogy habár a sokat emlegetett Rolling Stone kihagyta, az „1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz” könyvben szerepel, illetve az, hogy ez minden idők legnagyobb példányszámban eladott zongoralemeze és szóló-jazzlemeze is egyben. Amúgy pedig én majdnem megkönnyeztem, amikor először hallottam, némely részek annyira szépek. A behallatszó „óóó” kiáltások és nyögések meg külön élvezetessé teszik – egy pillanatra se felejtjük, hogy egy egyszeri, megismételhetetlen pillanat (óra) megörökítését hallhatjuk. Nagy szerencse, hogy rögzítették. Háttérbe ajánlom, de olyan alkalmakra, amikor van lehetőségünk odafülelni a háttérre. 

Ha csak egy számra van időd: Part II b

Dönci

Improvizált zongoradarabok. 4 dal bő egy órában. Nehéz mit írni, hiszen az instrumentális zenék különösképpen hangulatfüggők, mert nincs szöveg, ami irányt mutasson az értelmezéshez. Ettől függetlenül viszont elképesztő, hogy mi történhet olyankor, amikor egy tehetség találkozik a megfelelő hangszerrel. Ez tipikusan az a lemez, amit legalább egyszer meg kell hallgatni az életben, ha másért nem, hát azért, hátha közelebb viszi az embereket a klasszikus zenéhez is, és nem csak a 3 perces popnóták maradnak meg a fejükben.

Ha csak egy számra van időd: Part I