Lepa

Lovasiék befutását nehéz datálni, mert ők is lépésről lépésre építették fel magukat, mire eljutottak az országos ismertségig – de talán valamikor ezen album megjelenésének évében lehetett már elmondani, hogy az Emese és a Csinibaba-betétdalként a csapból is folyó Kicsit szomorkás… sikere révén már nemcsak az alternatív zenehallgatói réteg ismeri a számaikat. A tényleg nagyon slágeres Emesén kívül ezen az albumon van pár fénypont azért, ilyen például A homlokom hozzád nyomom, Disznók tánca, a „kicsit szomorkás” Zár az égbolt és a záró-címadó nóta. Még kellően kilencvenes és nyers a lemez, de már kellően slágeres és befogadható, szóval azok is bátran csemegézhetnek belőle, akiknek a túl korai vagy túl késői Kispál-albumok nem annyira fekszenek.

Ha csak egy számra van időd: Minden száj nyitva áll

Dönci

Mindig különleges élmény újrahallgatnom ezt a korongot, mert a zenekart úgy ismertem meg, hogy '97-ben megláttam az Emese klipjét a tévében, megvártam, ki ez a zenekar, majd eszembe jutott, hogy van egy nagy Kispál-rajnogó lány a kollégiumban, úgyhogy tőle kölcsönkértem ezt a kazit, átmásoltam vadul, aztán elindultam én is a rajongás útján. (Ja, a borítón a zenekar neve állítólag grafikai okok miatt van rövidítve.) Azóta is közel áll a szívemhez az a lemez. De nem is véletlenül: szépen kidolgozott dalok vannak, Csülök a doboknál teljesen beérett, Lovasi már konkrét dolgokról is írt, ezért a szövegek befogadhatóbbak a korábbiaknál, Dióssy úgy billentyűzik, ahogy nagyon kevesen (elég csak az Emese Mekk mester-szólóját meghallgatni), Kispál gitározása pedig azóta is pótolhatatlan a magyar könnyűzenében. Erős, karakteres és nagyon jól megszólaló számok váltják egymást, sokszor észrevétlenül. Ráadásul vannak olyan megbúvó dalok, amik nem voltak népszerűek koncerten, de annak kellett volna lenniük: Egyedül járok; Kifordult belsők közt. Viszont a Disznók tánca örök érvényű igazsága mellett nem lehet elmennünk, így a választottam az lesz.

Ha csak egy számra van időd: Disznók tánca