Lepa

Ahogy az olvasók már megszokhatták, a mai albumon is van gitár – nem is kevés. De tegnaphoz képest kicsit változatosabb szövegvilág, és talán egy hangyányit befogadhatóbb zeneiség jellemzi az Incubust: valahogy mindig is tudtak egyszerre kemények és slágeresek lenni. Némely dalok (I Miss You; Drive) akár rádióslágernek is nevezhetők, és nélkülözik a torzított gitárhangzást. Más nótákban viszont azért keményen odacsapnak, hogy ne felejtsük el, kikkel is állunk szemben. Éppen emiatt a kettősség miatt jó szívvel merem ajánlani azoknak is, akik már túl vannak a fejrázós korszakukon, de a „sima” popot nem szeretik, kell nekik a klasszikus rockos hangszerelés (megjegyzem, effektekkel kiegészítve).

Ha csak egy számra van időd: Stellar

Dönci

Az Incubust a Korn és a Deftones tanítványaiként szokták emlegetni (pedig nagyjából egyszerre indultak), és mindig másodvonalasként. Az egy dolog, hogy Brandon hangja nem olyan karakteres, mint Jonathané vagy Chinóé, de ettől még igenis komoly riffek kaparnak sok dalukban, és nagyon jó zenei megfejtéseik vannak. Ez az 1999-es korong is jól mutatja, hogy túlléptek a „nu-matal” csapásvonalán, és egyrészt tudnak igazi slágereket is írni, másrészt meg az elektronikával elég jó barátságot kötöttek. A Privilege óriási nyitány, amire az indiai hatású Nowhere Fast ráerősít. Azt meg ne felejtsük el, hogy a Drive klipje mennyire óriási (a mai napig). Aki csípi a modern rockzenét, ami az alterral se szégyell vegyülni, hallgassa végig ezt is.

Ha csak egy számra van időd: Privilege