Lepa

A zseniális debütáló album és a világszerte kasszákat robbantó, sokszoros platina minősítésű második sorlemez után ennél a harmadik albumnál ingott meg először a rajongók és a kritikusok Oasisbe vetett bizodalma. Pedig ugyanolyan világslágerek vannak rajta, mint az első kettőn (Stand by Me; Fade In-Out; Don’t Go Away – utóbbi talán a legszebb számuk), csak talán kisebb mennyiségben, illetve picit túl van producerelve: a záró reprízt leszámítva négy és fél percnél kezdőnek a legrövidebb számok, pedig a legtöbbjük ugyanúgy csak pár versszakból és refrénből áll, csak nagyon túl van nyújtva a bevezetésük és a levezetésük. Jó példa erre a kilencperces All Around the World utolsó öt perce: simán le lehetett volna vágni. Mindezekkel együtt szerintem ez még bőven klasszikus Oasis-lemez, és simán ott a helye minden idők legjobb britpop-albumai között.

Ha csak egy számra van időd: Don’t Go Away

Dönci

Az Oasis tagjai az első két lemeze után annyi minden illegális szert elfogyasztottak, hogy egy idő után nem érezték, hogy melyik dal számít hosszúnak (pl. a címadó, pedig alig több mint 5 perc, vagy a 9 percen túli All Around the World, ami még egy reprízt is kap). Itt rendszerint a túlhangszereltség és az elnyújtottság a probléma. Persze ellenpélda is akad bőven, hiszen pl. a D'You Know What I Mean? a maga 7 perc 42 másodpercével egyáltalán nem unalmas. Meg egyébként is zseniálisan megszerkesztett darabok váltják egymást. Liam és Noel együtt közel verhetetlen párost nyújtanak. A legjobb példa erre a zenekar életművének egyik legjobb dala, a Stand by Me. A régi lendületből szinte csak az I Hope, I Think, I Know sejlik fel, a többi dal jellemzően a középtempót célozza meg. Bár a vége nyúlik, mint a rétestészta, mindenképp érdemes végighallgatni, mert bepillantást nyerhetünk abba, mitől olyan nagy királyság a brit pop.

Ha csak egy számra van időd: Stand by Me