Lepa

Frank Turner karrierje jól szakaszolható albumonként: az első szárnypróbálgatás volt, a második a berobbanás, a harmadik útkeresés, ez a negyedik lemez pedig a magabiztosság megtalálása. A hangszereléstől és hangzástól kezdve a választott szövegtémákig sugárzik a lemezről, hogy itt már nemcsak azt tudta, mit akar csinálni, de azt is, hogy hogyan. Ennek megfelelően a dalok egyszerre fogósak, slágeresek, energikusak, és megmagyarázhatatlan módon még akkor is magukban hordozzák a punkosság érzését, amikor ennek zeneileg nincs nyoma. Turner egyik legnagyobb slágere, az I Still Believe is erre az albumra került – azt muszáj mindenkinek ismernie –, de én nem hagynám ki az I Am Disappeared energetizáló balladáját, a mesésen építkező, feszültségkeltő One Foot Before the Othert, az If I Ever Stray koncerthimnuszát és a Wessex Boy mézédes poposságát sem. Egyszóval ez is kötelező lemez.

Ha csak egy számra van időd: I Stll Believe

Dönci

Frank Turnert azért is érdemes szeretni, mert amellett, hogy jó dalokat ír, jó fej is. Ennek a lemeznek a nyitódalát például szokásához híven azon a nyelven énekli, amit abban a városban beszélnek, ahol épp turnézik. És talán ez volt az első olyan lemez, ahol egyszerre történt meg az, hogy a kísérletezősebb és poposabb a hangzás mellett a pozitív hozzáállású punk attitűd is végig megmaradt. A legnagyobb sláger innen a londoni olimpián is elhangzó I Still Believe, viszont vannak még bőven dalok, amik hallgatásra érdemesek: Euology; Peggy Sang the Blues; If Ever I Stray; Wessex Boy; Glory Hallelujah. És ezek még csak a slágerek. A Rivers hibátlan folkja vagy az English Curse a capellája is legalább annyira szerethető, mint a fent megnevezettek. De beszélhetnénk az I Am Disappeared zongorafutamairól is, amik gyönyörűek a kiállások alatt. Szóval megint nehéz dolgunk lesz, ha ki akarunk emelni valamit. Én most direkt nem azok közül válogatok, amik népszerűbbek.

Ha csak egy számra van időd: One Foot Before the Other