Dönci

Ha van olyan dal, aminek már a (teljesen minimális) dobtémájából érezni lehet, hogy valami készül, akkor az a These Days a nyitányban. Ennyire szépen építkező szám sajnos kevés van a pop-rock történelmében. Egyébként valahol itt is minden dalnak külön hangulata van, de mégis mindegyik kellőképpen slágeres. Nincsenek a gitárok sem túltorzítva (vagy kompenzálva vannak zongorával és hegedűvel), ugyankkor a kiállások (Disarm) és a tempóváltások (If I Had a Son) miatt mégsem válik sablonos gitárpoppá. Jó szívvel ajánlom a teljes lemezt azoknak, akik szeretik a sallang- és sablonmentes gitárzenét, akik pedig csak egy számra neveznek be, akkor azok hallgassák meg az Our Greatest Yeart, mert abban szinte a korong összes jellemző tulajdonsága fellelhető.

Ha csak egy számra van időd: Our Greatest Year

Lepa

Joey Cape életművének csúcsteljesítménye ez a második Bad Astronaut-album. Eddigre ért össze minden hatás: a punkvilágból hozott düh kombinálása a lágy, törékeny zeneiséggel, az ufós és sci-fis hangeffektek, a szívfacsaró szomorúság, ami a szövegekből és a zenéből is árad, az okos és változatos számszerkezetek, a tökéletes hangszerelés, ami se nem túl sok, se nem túl kevés. De komolyan, egyszerűen értetlenül állok a lemez ismeretlensége előtt. Akiből pl. a kezdő These Days semmilyen érzést nem vált ki, az elveszett. És utána micsoda fülbemászással folytat a Clear Cutting! De a számok legalább fele (a folyton tempót váltó csúcsdarab Disarm, a slágeres Single, a könnyedebb You Deserve This, a végtelenül depis szövegű If I Had a Son, a kicsit „még mindig” lagwagonös Killers and Liars stb.) hozzáad az életünkhöz, ha megismerjük. A szomorú indie-rock netovábbja ez, és 2002 egyik legjobb albuma, nincs vita.

 Ha csak egy számra van időd: These Days