Lepa

A magyar zeneipar talán legnagyobb dobása volt ez az album a poénrap (vicchiphop?), szóval tudjátok, a komolytalan szövegelős popzene műfajában. Amúgy azért országunkban elég nagy hagyománya van a stílusnak, elég csak arra gondolni, hogy a legelső országos hírnevű rapcsapat a Rapülők volt, akik szintén eléggé poénra vették a műfajt, de említhetném az Animal Cannibalst is, akik kicsit autentikusabb zeneiség mellett, de szintén vicceskedő szövegekkel nyomultak a kilencvenes években (és később). Azonban a Belga sokkal tovább vitte ezt a vonalat, mert még inkább a paródia irányába kanyarodott, arról nem is beszélve, hogy zeneileg se 100%-ig hiphopról van szó (lásd pl. a Maci c. nótát). Nem nagyon van olyan magyar fiatal, aki a Nemzeti hip-hopot és A gyaloglás végét nem ismeri, de ha 2002 után születettek is olvassák a blogunkat, hátha tudunk nekik mutatni valami újat. Én egyébként a Külföldi c. „soknyelvű” számukat hallottam először valami tévés vetélkedőben, és könnyesre röhögtem magam rajta – fiatal (vagy öreg) olvasóinknak az is jó választás lehet, ha netán nem ismernék.

Ha csak egy számra van időd: Nemzeti hip-hop

Dönci

A 2000-es évek első pár évében három nagyon fontos lemez volt a magyarországi alter világában. Ez volt az egyik (a másik kettő pedig az Emil.Rulez! és a hiperkarma bemutatkozó albumai). Olyan erővel támadt a direkt rossz és/vagy kínrímekkel teli raplemez, hogy csak a nagyon kevéssé intelligens emberek tudták komolyan venni. A szívemhez legközelebb álló darab a Maci allegóriája, mert azt nagyon sokszor meghallgattuk egy kedves lakótársammal annak idején. De a legnagyobb slágerek a Nemzeti hip-hop és A gyaloglás vége voltak. De túl azon, hogy az egész korong kultuszlemez, a Kalauz mindkét részének külön szubkultúrája volt. Ha valaki véletlenül nem ismerné valamelyik dalt, azt hallgassa meg, aki meg rám hagyatkozik, az beteszi a Macit.

Ha csak egy számra van időd: Maci