Lepa

Egy kései R.E.M.-album ez, és ennek megfelelően nem is kapott túl sok médiafigyelmet, pedig van annyira jó, mint a klasszikusaik. A lendülete és energikussága kifejezetten meglepő egy „öreg” zenekartól, de egyáltalán nem hat természetellenesnek – inkább olyan érzésünk van, hogy újra megtalálták azokat a típusú nótákat, amik igazán jól állnak nekik. Ilyen például a nyitó szám vagy a Supernatural Superserious, az Until the Day is Done balladája, illetve az egyszerre gyors és mégis másvilági hangulatú címadó dal; de végig nagyon kiegyenlített a színvonal.

Ha csak egy számra van időd: Supernatural Superserious

Dönci

A szerintem méltánytalanul alulértékelt, a kritikusok szerint pedig (mondjuk ki) szar Around the Sun című lemez után mindenki éltette az Accelerate-et, azt hangoztatva, hogy végre az R.E.M. olyan, mint régen. Pedig ennyire lendületes és karcos soha nem volt. Voltak dalok, amik keményebb hangzásúak voltak korábban, csak nem ilyen mennyiségben. A lendület már-már punkos, az energia vitathatatlan, a szövegek pedig már (számomra is) értelmezhető jelentéssel bírnak. A Living Well Is the Best Revenge egyből arcba vág, és onnantól kezdve nincs megállás. A Man-Sized Wreath, a Supernatural Superserious és a Hollow Man slágeres tempóját a Houston csendessége töri meg. És bár van még pár lassabb ritmusú darab, a záró kettős megint energiabomba. Összefoglalva: mind a 34 percet megéri a korong, de ha valaki csak kóstolgatná, hallgassa meg az I'm Gonna DJ című örökbecsűt a korong végéről.

Ha csak egy számra van időd: I'm Gonna DJ