Lepa

A Vampire Weekend első albuma egy olyan klasszikus, amely előtt rögtön a megjelenése után fejet hajtott a szakma és a kritika, a rajongói tábor pedig egyből „megszületett”. Röviden szólva instant klasszikus. Nem véletlenül: olyan hangulatokat hoztak (vissza) az indie zenébe, amelyek rég elveszettnek tűntek, és olyan hangzásvilágot raktak össze, ami egyből megkülönböztette őket vetélytársaiktól (jobban szólva kollégáiktól). Játékos, ötletes, fiatalos, vidám, de sosem nyálas vagy felszínes. Nem is tudom, melyik számot ajánljam az időhiányos olvasóink figyelmébe, mert sláger sláger hátán tülekedik ezen az albumon. Ráadásul a végére se fárad el, például az I Stand Corrected színvonalában ugyanott van, ahol például az Oxford Comma vagy a Cape Cod Kwassa Kwassa. Nem tudom elképzelni, hogy valakinek ne tetsszen ez a zene.

Ha csak egy számra van időd: M79

Dönci

2008-ban (vagyis 2009 elején) gyakorlaitilag a világ összes „2008 legjobb lemezei” első 10 helyezésének valamelyikén ott volt ez a korong, és nem is véletlenül. Valószerűtlen ritmika, teljesen rajzfilmszerű énekhang, csilingelő effektek és furcsa gitárok kavalkádja olyan egységet képez, amilyet kevesek tudhatnak a magukénak. Főleg egy első lemezen. 34 perc alatt egészen sok helyre elkalandozunk a zenekarral. A szövegek pedig sokszor számomra eléggé elvontak, de mégis élvezetes hallgatni (olvasni) őket. Bevallom, elég régen hallgattam meg ezt a korongot, viszont örömmel tudatom, hogy még mindig értékálló. Érdekes módon ma inkább azok a dalok hatnak rám, amiket korábban tölteléknek véltem, pl.: One (Blake's Got a New Face); I Stand Corrected. Ezért a mai választottam nem a népszerűek, hanem a jók közül való lesz majd. :P

Ha csak egy számra van időd: One (Blake's Got a New Face)