Lepa

Ugyanaz az év, mint a tegnapi, és hasonló a stílus is (régi pop-rock). A végén jók a gitárfutamok, amúgy átlagos nekem.

B+ (7)

Dönci

Hű, a refrénnél jöttem rá, hogy ismerem ezt a számot. Szerintem valami filmből. Mindenesetre a More Than a Feelingnél gyengébbnek ítélem, bár nagyjából az a szint.

B (6)

Dönci

Kellemes emlékek fűznek ehhez a számhoz: a Scrubsban Turk az Air Banddel (többek között) ezt a számot „játssza". :) A gitározás és a taps a refrénben eléggé fülbemászó, meg kell hagyni. Továbbá a második refrén utáni szóló is frankó. Mindez azonban nem változtat a dal nyálfaktorán. A kellemes asszociatív tartalma miatt kap egy erős hatost.

B+ (6)

Lepa

Elsőre sima pop-rock, nem ismertem. A Bon Jovi elődje. Ennél sokkal többet nem tudok elmondani róla, de kezdésnek nem szörnyű.

B+ (7)

Kedves olvasóink és hallgatóink!

Tettünk egy ígéretet, és most beváltjuk (na meg amúgy sem tudtunk ellenállni már az olvasók követelőző hadának): szeptember 1-től a megszokott címen olvashatjátok tovább a bolgunkat, méghozzá ismét napi szinten. Mivel az 500 legjobb albumot „kivégeztük", most a világ 500 legjobb számát vesszük górcső alá (megint csak a Rolling Stone magazin szerkesztőinek értékítélete alapján). A formátum a szokásos lesz, ezúttal lemezborító helyett Youtube-linket kaptok ajándékba a cikk tetején (ahol esetleg ilyet nem találunk, ott más helyen nézünk utána a számnak), utána a szokásos (helyesebben a szokásosnál is rövidebb) instant kritikát/véleményt tesszük közzé – mindkettőnkét külön persze.

Reméljük, a továbbiakban is együtt művelődhetünk szónikusan – aki az albumokkal nem tudott lépést tartani, az most örülhet, hiszen napi egy számot meghallgatni bárki képes. Biztosan jó móka lesz!

Lepa

Ha megnézitek a tegnap kirakott összesített listát, egyesekben közületek biztos felmegy a pumpa, hogy „hogy került ennyire hátra az X, és hogyan végezhetett ilyen magasan az Y?”, és szinte megjönne a kedvetek, hogy végighallgassátok mind az ötszáz albumot, és újrarendezzétek őket. A listák már csak ilyenek. Mondjam, hogy tegyétek? Vagy ne tegyétek? Szerintem mindenképpen egy páratlan élmény volt, bár az a leírásokból is látszik, hogy nem egyszer nagyon szenvedtünk (a 4-5 órás antológiáknál leginkább); összességében azonban rengeteg új kedvenc albumunk, zenekarunk, sőt, kedvelt műfajunk is lett. Egy biztos: igazságot tenni teljesen lehetetlen. Én például továbbra sem tudok rákattanni a hip-hopra és az R&B-re, így hát a gitárzenék nálam nagyrészt (objektív szemmel nézve aránytalanul) előresorolódtak ezekhez képest. Az érdekesség inkább az volt, hogy néha a számunkra idegen stílusokban is megtaláltuk a gyöngyszemeket. 

És csak azért, hogy itt is legyen bár kiemelés:

A legnagyobb meglepetés a top 30-ban: a Big Star. Korábban konkrétan nem is ismertük őket, ehhez képest mindkettőnk ilyen magasra értékelte, ami ismeretlen zenénél különösen ritka dolog.

A legnagyobb meglepetés az utolsó 10-ben: talán a Creedence Clearwater Revival és a Cheap Trick – mindkettő gitáralapú zene, amit alapjában véve szeretünk, és mégis rengeteg más, „hátrányosabb helyzetű" lemez beelőzte.

Új kedvenc előadó: azok közül, akiktől egy számot se tudtam volna mondani korábban, talán Nick Drake, de mivel ezen sokáig tudnék gondolkodni, inkább nem is gondolkodom tovább... :)

Dönci

Ahogy Lepa is írta feljebb, páratlan élmény volt. Valójában nehéz összefoglalni ezt az időszakot, mert nem csupán zeneileg, emberileg is változtunk ezalatt. Meg voltak vicces pillanatok is: például, amikor három nappal később nem emlékeztem egy előadó nevére sem, vagy amikor először tűnt fel, hogy „hé, ugyanezt a tematikát 50 albummal korábban használták ebben és ebben a számban”. Szóval megvan ezeknek a maguk varázsa. Ugyanakkor az is igaz, hogy egy saját 500-as lista másképp nézne ki. Az meg végképp, hogy ezt az 500 lemezt végighallgatva másképp nézne ki egy saját lista, mint ezelőtt.

 De akkor az én kiemeléseim:

A legnagyobb meglepetés a top 30-ban: a Nirvana. Megesküdtem volna a játék elején, hogy Nevermind top 10-es lemez lesz mindkettőnknél, összesítésben mégis a 37. lett. Na jó, ez övön (listán) aluli volt. Az mindenesetre meglepett, hogy nálam ennyire elöl végzett Johnny Cash egyik lemeze.

A legnagyobb meglepetés az utolsó 10-ben: Patsy Cline – a játék előtt két dalát ismertem, azokat nagyon szerettem. Nem gondoltam, hogy nagy mennyiségben ennyire semmitmondó tud lenni. Hiába, néha a kevesebb több. :)

Új kedvenc előadó: Pavement, Nick Drake, Big Star, Liz Phair, Suicide. Tőlük nem sok dalt tudtam volna mondani korábban (volt olyan is, aki(k)ről nem is hallottam eddig), de óriási élmény volt megismerni ezeket a muzsikákat. :)

******

Mindenesetre aki élvezte a blogot, annak nem kell lemondania róla: kicsit más, de hasonló témakörben hamarosan folytatjuk (ugyanezen a jól bevált címen). Addig is szemezgessetek a listáról, leginkább az elejéről – 250 + 2 kritikus nem tévedhet.

Úgy éreztük, a blogot némi összegzéssel illik lezárni. Mivel az albumokat hallgatás után folyamatosan „újrarendeztük" (azaz elkészítettük ennek az 500 albumnak a saját ízlésünk szerinti sorrendjét), létrejött két teljesen szubjektív lista. Az alábbi táblázatban egyéni listáink top 10 lemezét látjátok. Az alatta lévőben pedig egy kombinált Dönci-Lepa lista látható a top 35 albumról, amely a személyes listáink összesítésével jött létre.

Mindketten úgy véljük, hogy az egyéni és összesített listák ezen lemezeit legalább egyszer érdemes meghallgatnia mindenkinek.

Aki viszont kíváncsi a teljes listánkra, az megtalálja feltöltve is. Nagyon köszönjük mindenkinek a figyelmet és az együtt átélt kalandokat, és ahogy a sikersorozatoknál már megszokott: folytatása következik.

Dönci

Na, halljuk „a világ legjobb lemezét”, és a világ első konceptalbumát (bár én a keretes szerkezeten kívül sosem éreztem a koncepciót benne). Nem gondoltam a játék elején, hogy ilyen hamar eljutunk idáig. A címadó (intro) eléggé ügyes, és nagyon szépen úsztatják a legjobb Ringo által énekelt dalba, a With a Little Help From My Friendsbe. Nem mellesleg talán ez a szám a kedvencem az egész albumról (bár azért itt is lesz sok kiemelkedő, szóval ne kiabáljam el). A Lucy in the Sky with Diamonds már a története miatt is megér egy misét. A Getting Better szövege jobb és erősebb, mint a zenéje. A Fixing a Hole se rossz, de a She's Leaving Home zeneileg erősebb. Bár tény, hogy mindegyik csak erős hetes nálam. A Mr. Kite eléggé bejön a cirkuszos hangulatával. A Within You Without You sajnos túlságosan tradicionális az én ízlésemnek, utána üdítően hat a When I'm Sixty-Four (bár az amúgy is talán a leginkább slágeres hangvételű dal). Na jó, a Lovely Rita is eléggé bólogatós. :) A Good Morning Good Morning is csak erős hetes számomra. A repríz és az A Day in the Life viszont nagyon frankók (a lemezakadós keverési játékért meg jár a bónusz). Akármennyire is vannak gyengébbek, 9 pontot hoz összesítésben.

A (9)

Ultimate Fair Play Achievement; Proud Owner Achievement

Lepa

No igen, továbbra is a hatvanas évek közepe – és egy kultikus album. Őszintén szólva annak ellenére, hogy megértem, mit ajnároznak rajta, hiszen sok szempontból korszakalkotó, nekem sose volt a kedvenc albumom tőlük. Inkább csak szeretném kiemelni a When I'm Sixty-Four c. számot – ez nem annyira ismert (legalábbis nem slágerük), de én nagyon szeretem. Illetve ezúton szeretnék gratulálni magamnak a teljesítményemhez, hogy végighallgattam 500 albumot. Köszönöm szépen. (Ja, Döncinek is gratulálok!)*

A+ (10)

Ultimate Fair Play Achievement; Proud Owner Achievement

* Köszi a gratulációt, Lepa!

Dönci

A Wouldn't It Be Nice óriási világsláger, és aranyos kis tingli-tangli, a kiállás a kétharmadánál meg elég jó. A You Still Believe in Me valahogy baljóslatúbb hangzású (a szövegére nem tudtam figyelni), és nem is rossz. A Don't Talk is kedves, de nem tudom, miért kerül ez a lemez a második helyre. Zeneileg sem érzem különösebben előremutatónak. Na jó, a Let's Go Away for a While zseniális. A Sloop John B feldolgozása Tom McRae-nek jobban sikerült, de ez sem rossz. Hiába, a tradicionális dalok eleve slágerek. A God Only Knows is nagyon ismert, és szintén tök jó. A B oldal eddig erősebbnek hat. Hű, az I Know There's an Answer zeneileg nagyon izmos. Mégis előremutató, csak ki kell várni. :) A Here Today se rossz, de csak hetest ér (és McCartney azonos című dala évekkel később erősebb). Aztán meg uncsi lesz a vége, csak úgy elfolyik a háttérben. 7 pontot megszavazok.

B+ (7)

Beach Boys Little Expert Achievement

Lepa

Maradunk 66-ban – az utóbbi 4 album 2 éven belül jelent meg. Hangulatos, de nem eget verő kezdés a Wouldn't It Be Nice. A You Still Believe Me a csilingelésével kicsit karácsonyi hangulatú, amúgy bejövős. Az I'm Waiting for the Day talán a legütősebb, legvidámabb addig a lemezen. A Let's Go Away for a While-t pedig el tudnám képzelni valami fülledt erotikus film háttérzenéjeként. A Sloop John B híres, nem is rossz. A God Only Knows is egy híresebb számuk. Amúgy hallatszik az albumon, hogy ez talán a legkidolgozottabb művük, de én szeretem az egyszerűbb számaikat úgy, ahogy vannak. A BB számomra inkább egy slágergyáros banda, nem a modern popzene fő innovátora. Az I Just Wasn't Made for These Times pl. jól hozza a tipikus fílingjüket. A címadó nem vált világot (de jó). A végén a Caroline, No a nyál határán egyensúlyoz. Nekik elnézem, ugyanakkor szerintem a top 2-es helyezése a lemeznek erősen túlzó. Meghallgatom még egyszer, hátha kiderül, mit nem vettem észre.

A- (8)

Beach Boys Little Expert Achievement; Pedálember Achievement

Lepa

Erősen kezd a Taxman, az Eleanor Rigby viszont minden idők egyik legjobb száma (nemcsak a zenekartól). Ugyanakkor utána annyira nem fognak meg a dalok, mint mondjuk a Rubber Soulon. A Sárga Tengeralattjáró meg a másik mélypontja a zenekarnak az Ob-La-D,Ob-La-Da mellett. (Ha már itt tartunk, a rajzfilmet se tudtam végignézni. Életemben egyetlen alkalommal mentem ki a moziból – szerencsére ingyenes vetítés volt.) A Good Day Sunshine aranyos, utána az And Your Bird Can Sing pedig a második kedvencem erről az albumról. Kevésbé ismert szám, de szerintem nagyon szép, király a dallama, és nincs is elnyújtva a maga 2 percével. A Doctor Robert is egy jóféle darab. A Tomorrow Never Knows még nagyon jó a végén, ennek ellenére nekem ezen az albumon van pár észrevétlen, szinte már töltelék szám.

A (9)

Proud Owner Achievement; Similar Taste Achievement

Dönci

A Taxman riffjei és ironikus szövege egyből jó nyitást hoznak. Harrison egészen elemében volt, amikor ezt írta. Az Eleanor Rigby McCartney egyik legszebb és legjobb szerzeménye. Egészen előremutató a komolyzenei hagyományokhoz való visszanyúlás a popzenében. Az I'm Only Sleeping Lennon egyik nagyon hangulatos szerzeménye (jobb mint a fehér lemezen lévő I'm So Tired). A Love You To szitárjai kicsit túlságosan a hagyományos indiai dallamvezetést követik, de mindenképp érdekes próbálkozás, ha pedig rááll az ember füle, rendkívül hangulatos lesz. A Here, There and Everywhere is nagyon szép – nyálasnak nyálas, mégsem tudom nem szeretni. A Yellow Submarine sikerét sosem értettem – tudom, közönségénekeltetős, hangulatos darab, de annyira bugyuta, hogy jaj. :) A She Said She Said már sokkal fantáziadúsabban használja a szitárt. A Good Day Sunshine tingli-tanglija is aranyos, főleg a billentyűk benne. Az And Your Bird Can Sing is fülbemászó, a For No One viszont egy méltánytalanul elhanyagolt felvétel, amilyen rövid, annyira óriási ballada. A Doctor Robert elég szuggesztív darab, ráadásul nem tudnám megmondani, miért tetszik. Az I Want to Tell You-ba se lehet belekötni, a Got to Get You Into My Life meg egyenesen fergeteges (nem mellesleg McCartney bevallotta, hogy a füvezésről szól). Zeneileg a Tomorrow Never Knows a leginkább előremutató, és biztosan a pszichedelikus rockzene egyik alappillére. Kétségkívül jó lemez, mégis valahogy gyengébbnek érzem a Rubber Soulnál annak ellenére, hogy nem találok fogást rajta.

A (9)

Proud Owner Achievement; Similar Taste Achievement

Dönci

A Like a Rolling Stone zseniális darab, és persze mindenki által ismert is. Óriási szövege van, a dallamvezetése meg csodálatos. Alap, hogy 10 pontos dal. A Tombstone Blues is eléggé ismert (és jóféle country az is). Az It Takes a Lot to Laugh… viszont kicsit uncsi, hiába a harmonika. Ettől függetlenül ér egy erős hetest. A Ballad of a Thin Man tetszik a monotonitása ellenére. A Queen Jane Approximately is csak hetes nálam. Tudom, hogy a címadót hallottam korábban egy feldolgozásban, mégis megesküdnék rá, hogy életemben nem hallottam még. :) A Just Like Tom Thumb's Blues viszont megint nagyon erős, hozza azt a hangulatot, ami miatt nagyon kiemelkednek Dylan bizonyos dalai. A Desolation Row a végén felteszi az i-re a pontot – amilyen monoton, olyan zseniális (még a Watchmen c. képregényben is hivatkoznak erre a dalra). Nyolcast kap ez az album.

A- (8)

Lepa

Maradunk 1965-ben, és persze szintén egy legendás albumnál. Itt már nem az akusztikus gitáros, harmonikázós Dylant halljuk, bár persze megmaradnak a hangszerek, csak kiegészülnek egy teljes zenekarral. A Like a Rolling Stone megérdemelten híres szám, egyszer el kéne olvasnom a szövegét, de a megértése nélkül is átütő erejű. Utána is csupa jók jönnek, de nem annyira változatos dallamvilággal, mint a Rubber Soulon tegnap. Ami még kiemelkedik (hangulatában is), az a Ballad of a Thin Man. A Queen Jane Approximately is jóféle. A Desolation Row egy maratoni darab a végén, de Dylan valahogy képes arra, hogy a hosszú számai se legyenek unalmasak – sőt, néha azok a leghangulatosabbak. Így jobban bele tudja magát élni az ember. Királyos album, de nekem a 10-es kicsit túlzás lenne.

A (9)

Lepa

Elértünk hát a top 5-höz is, és már csak három Bitlisz-album van hátra. A Drive My Car meggyőző kezdés, jók, a vokálharmóniák. A Norwegian Woodra ugyanez jellemző, csak az a tetejébe még szép is. A harmadik szám nem üt annyira, de nem is rossz, a Nowhere Man viszont megint nagyon királyos. Az album közepe felé a The Word és a Michelle is „kiemelkedő”, bár egy kiemelkedő albumon nehéz még jobban kiemelkedni. A Girl is csúcs. Ahogy az In My Life és a Wait is. De tényleg nincsenek is gyengébb számok az albumon, csont nélküli tízes. Szinte kedvem lenne azonnal még egyszer végighallgatni, de majd otthon, lemezről.

A+ (10)

Proud Owner Achievement; Similar Taste Achievement

Dönci

Sokszor emlegettem korábban ezt a lemezt. Nem is véletlenül, nem csak a zenekartól a(z egyik) kedvencem, de szerintem közel áll a világ legjobb albuma címhez. Meglátjuk, ma mennyire értékelem fel. A Drive My Car zeneileg is elég ügyes, a szövege meg egyszerűen zseniális. Óriási poénnal ér véget. Ha meg poénokról beszélünk, Lennon rákontráz McCartneyra a Norwegian Wooddal (csak az eggyel kegyetlenebb, de Lennon mindig radikálisabb volt szövegileg), arról már nem is beszélve, hogy a nyugati popzenében először tűnt fel szitár ebben a dalban. A You Won't See Me lálálázós vokáljai is mindig megvesznek maguknak. A Nowhere Man szövege és vokáljai is egészen fantasztikusak. A Think for Yourself sem filler egyáltalán, zeneileg később a The Doors csinált hasonló felvételeket. „Have you heard, the word is love” – éneklik, pedig '63 óta mindenki tudja, hogy „the bird is the word”. :D Mindenesetre az a dal is fergeteges, a szintiszóló meg tényleg a The Doorst megszégyenítő. Ó, a Michelle: McCartney kevés franciatudással is meggyőzi a nőket. :) A What Goes On countryja egészen új ízt ad a lemeznek (Ringo nem először énekel countryt a zenekar történetében). Viszont a kaparászós-csilingelős gitárok nagyon feldobják ezt a számot is. Illetve a szövege is kiemelkedő. A Girl balladája is kiváló. Újrahallgatva a dalokat, ez volt az a lemez, amin zeneileg és szövegileg is nagyot léptek előre a srácok. Az I'm Looking Through You refrénszerű szólója egészen fergeteges, és micsoda sor az, hogy „love has a nasty habit of disappearing overnight” – ekkora királyságra már jelzők sincsenek. Az In My Life meg kb. a legjobb szerelemes dal, ami csak létezik. Nálam biztosan Top 2-es (de lehet, hogy Top 1-es). A szöveg, a szóló, a vokálharmóniák, a kiállás a végén, minden a helyén van, egyszerűen tökéletes. Fú, a Wait is mennyire ügyes, egészen elkapja a hallgatót. Az a baj, hogy tényleg kifogytam a dicsérő jelzőkből, szóval csak annyit írok, hogy az If I Needed Someone és a Run for Your Life sem rontja el a tökéletes összképet. Lennon még utoljára odasóz egyet a hűtlen hölgyeknek. Kőkemény 10-es, meg is hallgatom újra még egyszer. Ja, ráadásul ez olyan lemez is, amelyet bármikor meghallgatok kétszer egymás után. Ezért is sorolom ennyire előre.

A+ (10)

Proud Owner Achievement; Similar Taste Achievement; Pedálember Achievement