Lepa

A kocsifékhang mint zenei eszköz elég érdekes az első számban. Nem rossz a kezdés. A Sophisticated Bitch kicsit beastie boysos, de ettől függetlenül gyengébb. Aztán összefolynak a számok, nehéz sokáig koncentrálni rájuk, pedig a szöveg biztos jó. Pár szám kifejezetten idegesítő, pl. a Public Enemy No 1. Végig egy hang megy a háttérben. Az MPE hátterében is elég „ipari” hangok vannak, mitha flex lenne. A címadó számtól se dobtam hátast. Végig vártam, hogy majd valami nagyon bejön, de elszelelt ez az album mellettem. Az egyetlen érdeme, hogy végig ritmusosan mozgattam a lábam az ütemre.

C+ (4)

Terrible First Date Achievement

Dönci

Az első szám kellemes, gyermekkoromat idézi. :) Jaj, ez nagyon jó érzéseket kelt most bennem. Nosztalgia rulez. A Sophisticated Bitch ismerős, úgyhogy nem adok majd magamnak „Virgin”-t. :) A Too Much Posse eleje nem olyan jó, de aztán az is kemény lesz. Nagyon jól nyomják a ritmust, és – ahol értem – ott a szöveg is jó. Eddig a felénél vagyok, és úgy érzem, az eddigi legjobb albumot hallgatom a DDAC* során. A Public Enemy No. 1. zeneileg túl monoton, egy-két szkreccset még beletehettek volna. Az MPE verzéi is gyengébbek. A címadó dal is csak közepes. Eddig a „B oldalon” még nem volt túl sok kiemelkedő darab. Nagy kár a lemez eleje miatt... A Raise the Roof második fele már inkább emlékeztet az album első felére. A Megablast szörnyű. Most el kell gondolkodnom, hogy mi legyen, mert a lemez első fele 9 és 10 pont között mozgott, a második pedig 2 és 6 között. Nem is értem. Mindenesetre nagyon dühös vagyok erre az albumra. Átlagoltam, kap egy hetest (bár nem tudom, igazságos vagyok-e).

*DDAC = 500-Day Album Challenge (azért D az eleje, mert a római 500-ast így jelölik, és így lehet „dédéacé”-ként hivatkozni rá).

B+ (7)