Dönci

A „there are two colours in my head” sort még mindig nem tudom hova tenni, de frankó a nyitódal. A The National Anthem is nagy királyság. Élőben is jó volt. A Treefingers is ügyes. Az Optimistic is frenetikus. Az Idioteque is óriási kedvencem. A Morning Bell is hangulatos, de a Motion Picture Soundtrack sokkal izmosabb. Ér egy nyolcast a cucc.

A- (8)

Concert Goer Achievement; Similar Taste Achievement

Lepa

Szférai kezdés, ez már tényleg 21. századi album. A címadó se kevésbé elvont, de nekem a régebbi, konkrétabb számok jobban bejönnek. Az Anthem kicsit vagányabb, és a fúvósok is nagyon megbolondítják. A How to Disappear... kicsit egyszerűbb hangzásában, nagyon tetszik, de jó szomorú. Vajon nem ez szólt a rádióban, amikor a Retek utcai gyújtogatónak* rossz kedve lett, és magára gyújtotta a lakást? A Treefingers megint egy szférai hangulatú szám, de inkább csak közjáték. Az ezoterikus zenék között azért számos ilyet találunk régebbről is. Az Idioteque viszont az emlékezetesebb számok közül való. A Soundtrack is jó. Összefoglalva: mindenképp egy korszakalkotó album, meg is van mp3-ban otthon, de alig hallgatom, mert ritkán kerülök ilyen szétfolyós hangulatban. Nyolcast kap, de gyengébb fajtájút.

A- (8)

Similar Taste Achievement

* Bővebb információkért Google-keresés javallott.