Dönci

Az első szám olyan, mintha valami '70-es évekbeli film zenéje lenne. A Blue Bayou nem rossz. Hoppá, és én még azt hittem, hogy az elcsépeltnek hangzó „Without you I'm nothing" sort a Placebo találta ki. :) Igazából egyik szám nagyjából olyan, mint a másik. És egyik sem igazán kiemelkedő. A lemez fele után 5 ponton áll. Meglátjuk, változik-e ez. A Long Long Time se rossz, de azért sokszor nem hallgatnám. Az Adios rendesen idegesítő. A Somewhere Out There is. Ezt hívják soulzenének, ami a  lemez vége felé van? Mert eléggé rosszul érint. A Don't Know Much gitárja jó, de sajnos az ének és a szólómentes részek így sem mentik meg az elviselhetetlenségtől. Az utolsó nem rossz. Hát, asszem, négyes marad az idegesítők miatt.

C+ (4)

Terrible First date Achievement

Lepa

A When Will I Be Loved jó sláger, tetszik. A többi se olyan rossz, de nem kiemelkedő. Szerencsére nem annyira country, mint amitől féltem. A Poor Poor Pitiful Me se rossz, aranyos szám. Azért a „Yokohama / hit me Mama" rím elég erős. Az Ooh Baby Baby meg talán a lemez mélypontja. Meg az Adios. A Love Is A Rose pedig ismerős, vagy csak túl sablonos. A Hurt So Bad bizonyítja, hogy van hangja a csajnak, de az alap sajnos tipikus nyolcvanas pop. (Utánanéztem, tényleg 1980-as szám, de feldolgozás.) Most látom, a lemezen kb. minden szám feldolgozás. Linda csak előadóművész, nem dalszerző. Az album vége felé sajnos egyre több a nyálpop, a hagyományosabb számok jobban tetszettek. De amúgy se volt sok kiemelkedő szám, ráadásul best of, ráadásul feldolgozások. Ráadásul az első szám volt a legjobb az albumon.

C+ (4)