Dönci

Nosztalgikus élmények fűznek a zenekarhoz, ezt nem tudom kikapcsolni. Bár tény, hogy jobban szeretem, amikor Steven Tyler hangja már rekedtebb és nyávogósabb. :) A címadó szám nagy sláger, az Uncle Salty pedig szintén elég ügyes. Az Adam's Apple is tök kellemes. A Walk This Way riffje meg egyszerűen zseniális (csakúgy, mint a dal maga). A Big Ten Inch Record klasszikusabb blues: nem rossz, de valahogy lelóg kicsit a lemezről. A Sweet Emotion ismét gigasláger (és fergeteges is). A No More, No More is erős közepes. A Round and Round kicsit uncsi, bár a gitárjai azért sújtanak. Sőt, a végére megtetszik a monotonitása. :) Az utolsó számban előjön az az énekhang, amit nagyon bírok. :) Ezért gyenge nyolcas lesz, nem erős hetes.

A- (8)

Lepa

Dinamikusan kezdődik a címadóval, az Uncle Salty már furcsább szám, de nem rossz. Utána a Walk This Wayig semmi nem fog meg, de az tényleg klasszikus. A Big Ten Inch Record inkább blues, de egyáltalán nem rossz. A No More, No More kezdő riffje jó, meg a szám is amúgy. A Round and Round pedig ősmetál, mondjuk annyira nem jön be. A You See Me Crying pedig inkább az Aerosmith későbbi, félig nyáladzós, poposabb korszakát vetíti előre. Itt már elő is jön Tyler jellegezetes hangjának minden aspektusa. Hát, nem tudom, nekem nem egy klasszikus ez az album.

B+ (7)