Dönci

A didlizés sokszor visszatér a szövegekben és a dalcímekben is. Olyan, mintha rock 'n' roll- és rhythm and blues-sztenderdeket játszana. Bár lehet, hogy ebből nőttek ki a későbbi sztenderdek. A második lemez első dala tisztára olyan, mint a korszak többi ilyen felvétele. A Bo's Guitar elég ügyes azért. A The Great Grandfather is jóféle. A második lemez már egyértelműen továbblép a sztenderdeken. A Dearest Darlingból nyúlthatta a The Doors a Break on Through zenéjét. Fú, mekkora alapriff (lett?) a The Clock Strikes Twelve nyitánya. Összességében jó volt meghallgatni, de magamtól nem tenném be, és egy izmos ötösnél többet nem ér.

B- (5)

Lepa

Még egy abszurditás a listán: egy két albumból egybecsomagolt dupla album, ami egynek számít… nem túl jól határozták meg az „album” kritériumait az elején, ennyi erővel lehetne a listán fullos antológia is. Sok különbséget nem tudok tenni a Bo Diddley nevét viselő album számai között, de amúgy kellemes, táncolható rakendroll, a maga korában ez nyilván őrülten vad zene volt. Legtipikusabb megnyilvánulása a Who Do You Love c. szám. A második album kicsit még vadabb, mondjuk úgy, élvezhető, legalábbis a You Don't Love Me-féle korabeli zúzások. A The Great Grandfather pedig a lassabb, bluesos gyökerekből ad ízelítőt, hangulatos. A legeslegutolsó számmal (The Clock Strikes Twelve) elbuktam a Virgin Listenert, mert ismerős a témája (zeneileg persze). Kicsit nehéz volt ma ráhangolódni erre a zenére, de végül hozza a hatost.

B (6)