Lepa

Elérkezett hát a 300. album a hallgatás során. Kicsit félek tőle, mert dupla (bár a második lemez koncertfelvétel). Amúgy jól nyit. Tipikus hippizene, csak nem annyira elvontkodós. A Sitting on Top of the World is jó. Sőt, a Passing the Time is, azaz mesterhármassal nyit. Utána is jó, de a Pressed Rat már nem – szerencsére az rövid. A Born Under a Bad Sign című nótát már ismerjük Albert King révén. Hippizenének neveztem ezt az albumot, de azért bluesból is van rajta bőven. Az első lemez eleje jobban lekötött, mint a vége. Nézzük a másodikat (4 szám bő 40 percben). Ezen már beindulnak a korra jellemző, vég nélküli jammelések. A Traintime szájharmonika-szólója viszont király. Egy ponttal felhúzza a lemezt, mert ilyet még nem nagyon hallottam. Az utolsó szám dobszólója is hasonlóan frenetikus. Ehhez az albumhoz csak idő kell, amúgy élményszámba megy.

A- (8)

Dönci

A White Room kellemes darab az elején. A Passing the Time is nagyon hangulatos. Az As You Said is nagy királyság: jó a szitárhangzás és a vonosók betétje is. A Those Were the Days is ügyes. A Born Under a Bad Sign feldolgozása is rendben van, bár furcsa egyéves dalokat feldolgozni, de látunk/hallottunk ilyet korábban is. Mellesleg buktam a virginséget. A második lemezen is derekas gitárnyúzások vannak, de a Spoonfult hosszúnak érzem. A Toad dobszólója tetszik, mondjuk másból sem igen áll az a szám. Az első lemez nyolcas lenne, a második gyenge hatos, szóval egy gyenge hetesben kiegyezem magammal.

B+ (7)