Lepa

Nézzük, mit alkotott a Steely Dan a punk legnagyobb évében. Popot. Az első két szám nem nagyon fog meg, egy átlagos poplemeztől annyiban különbözik, hogy kicsit változatosabb a ritmusszekció munkája. Meg a dallamok se annyira egyértelműek. Egyszóval kicsit progresszív. Hmm, „progresszív pop” – egész jól hangzik, bár néhol azért jazzbe megy át. Sőt, idővel egyre több a jazzes elem. Az instrumentális részek ennek megfelelően elég igényesek, az ének nem is kéne bele. Zenei igényessége ellenére azonban semmi nyomot nem hagy bennem az album, és nem is hallgatnám.

B (6)

Virgin Listener Achievement

Dönci

Hű, már értem, miért felejtettem el a múltkori lemezeit: ez megint funky. Az meg, mint tudjuk, annyira nem barátom. Bár annak a lassabb verziója. Ami olyan szempontból jó, hogy elfolyik a háttérben, és nem idegesít, másrészt viszont langyosvíz-jellegű, semmilyen érzetet kelt. A Deacon Bluest nagyon hosszúnak és nyálasnak érzem. Amit meg értek a szövegéből, az nem győz meg. A Peg meg már idegesít. Nem lesz ez így jó... A Josie a végén elég jó, arra rázom a lábam. De azért örülök, hogy vége.

B- (5)

Virgin Listener Achievement