Lepa

Te jó ég, hogy kezdődik ez az album? A ritmus annyira összevissza, mintha pár zenélni nem tudó ember állna össze élete első próbájára. Nyilván direkt ennyire kaotikus, de ezt emészteni kell. Most 80 percig ez lesz? A borító és a cím együttese mondjuk már figyelmeztethetett volna rá, hogy ma se lesz könnyű dolgom. A Dachau Blues címe arra enged következtetni, hogy a szövegek se egyszerűek. Atyavilág, milyen hangok jönnek ki a torkán az Ella Guruban! A Moonlight on Vermont már egész hagyományosnak mondható. Milyen cím már az, hogy Neon Meate Dream of a Octafish? Miért nem „an Octafish” (első körben)?! Később se nagyon változik az album, ez ilyen nagyon kísérleti zene. Olyan dolog, amit egyszer az életben mindenkinek hallania kéne, de lehet, hogy egyszer elég is. Hathatott elég sok mindenkire, például Tom Waitsre (lásd: Orange Claw Hammer) vagy a Primusra is. Nem érzem kidobott időnek: jó tudni, hogy van ilyen is. Bajban vagyok az értékeléssel, de ez most sokkal jobban bejött, mint anno a Mothers of Invention.

B+ (7)

Full Virgin Listener Achievement

Dönci

Jó kaotikus az első szám, de mégis egyben van. Utána is folytatódik, érthető, honnan merített Les Claypool és a Primus. A Hair Pie: Bake 1 több mint érdekes. :D Igazából nem is tudnám hova sorolni ezt a cuccot zeneileg. A jazz, a blues, a country és a punk elemei is megtalálhatók a dalokban, ráadásul az egészre rávetül egy tudatos rendezetlenség. Az első pár szám alapján mesterműnek nevezném (de tény, hogy hangulat kell hozzá). A Neon Meate Dream of a Octafish a leginkább hallgatót próbáló darab. Bár a Pena is versenyben van. :D Azért a When Big Joan Sets up magasságára már fáraszt ez a kaotikusság. Hát, folyamatosan csúszott lejjebb a lemez, pedig nyolcasról indult. De rendkívül fárasztó, sok helyen zavaró, így csak öt pontot kap.

B- (5)

Full Virgin Listener Achievement