Lepa
Ez az első DB-album, amit már úgy hallgatunk, hogy meghalt. A nyitás laza, szolid, fokozatosan építkezik egyszemélyes számból egyre monumentálisabb szerzeménnyé. Csodás. Jók jönnek utána is, a Moonage Daydreambe se lehet belekötni. A Starman meg híres sláger, jó is. Érdekes amúgy, hogy szerintem Bowie énekhangja sose volt még csak átlag feletti se – és ennek ellenére mekkora kulturális lenyomatot hagyott a számaival a világban. A Lady Stardust legalább ugyanakkora sláger (kellene, hogy legyen). És a Star is – jó sok számcímben szerepel a „star” szó, nyilván nem véletlenül: a glam rock lételeme a csillogás (vagy csillagás?). A Ziggy Stardust is megfog már a kezdetétől fogva. A Suffragette City is híres, de hát az egész album az. Ez egy táncolósabb, pörgősebb nóta a többinél. A záró szám se rontja le az összképet. Kellemes levezetés, de nem csak adalék a végére.
A+ (10)
Similar Taste Achievement
Dönci
Ez az album is előkelő helyet foglalhatna el a világ leghosszabb című lemezei listán. Kevés dal nem sláger ezen a korongon. A Five Years mindjárt megadja az alaphangot, szép ívű, csodálatos nyitány, kellő mennyiségű őrülettel a végén. A Soul Love fúvósai teljesen megvesznek maguknak. A Moonage Daydream is 10 pontos darab. A Starman is egy (kisebb?) csoda. Az It Ain't Easy az első sablonosabb darab, de az is erős közepes. A Lady Stardust zseniális ballada, amelyet a Star őrülete nagyon jól követ – Elton John is büszke lehetne a zongoratéma egyszerűségére és hatásosságára. A Hang on to Yourself is jó kis rock 'n' roll, de nem kiemelkedő a többihez képest. A Ziggy Stardust az All the Young Dudes gitárriffjének újrahasznosításával viszont fergeteges. A Suffragette City pedig az egyik legzseniálisabb glamrock darab az univerzumban. A Rock 'n' Roll Suicide pedig tökéletes zárlat. Hát, azt hiszem, érdemel egy 10-est ma, de bármelyik napon laza 9-es.
A+ (10)
Similar Taste Achievement
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.