Lepa

A Clash legjobb és legmeghatározóbb albumának címadó dala ez, de egyébként én a London Callingnál legalább 5 jobb számot fel tudok sorolni a London Callingról. Az biztos, hogy nagyon szuggesztív és sodró az egész, a kezdő, nagyon ütemes szaggatott gitárpengetéstől kezdve a jellegzetes basszustémán át a sípolós végéig. Érdekes módon még sose vettem a fáradságot, hogy utánaolvassak, miről szól a szövege, de le merném fogadni, hogy társadalomkritikus. Még ma bepótolom ezt a hiányosságomat, ti pedig hallgassátok szeretettel a London Callingot – de ne csak a számot, hanem az egész albumot. Az sose elvesztegetett idő.

A+ (10)

Dönci

Ez a ritmus, ami a gitárokból és a tamokból robban az elején egyből fejfelkapásra sarkall, aztán meg jön a géppuskadob, és máris mindenkit megfogtak. A legdurvább pedig az, hogy ez még nem is a legjobb szám az azonos című lemezen! Hiába, akármilyen lenéző jelző tud lenni a „punk”, azért megmutatták páran, hogy nem csak az önpusztítás szinonimája lehet. Sivító vokálokkal, jó szöveggel és óriási lendülettel sodró darab (annak ellenére, hogy középtempós). Mindenképp 10 pontot kap.

A+ (10)