Lepa
1965 nagy év volt: az első két helyezett innen került ki. Dylan ezzel a dallal kapcsolta össze a folkot a rockkal, a protesdalt a rádióslágerrel, és még sorolhatnám. De a legnagyobb érdeme mégiscsak az, hogy a kántálós, sokszor amatőr hangzású ének és az egyszerű alapok ellenére egy zseniálisan fülbeszmászó nóta ez (főleg az orgonával megtámogatott refrén), na meg az is jó benne, hogy lépésről-lépésre fokozódik a hangulat, a versszakok dallamilag folyamatosan építkeznek, várakozást ébresztenek bennünk, amíg be nem robban a mindent elsöprő refrén. Ilyen dal se sok lesz már a rádiókban.
A+ (10)
Dönci
Akárki akármit mond, nem gondolom, hogy nem hazabeszél a magazin, amikor ezt a dalt helyezi az első helyre. Mindenesetre nincs messze a csúcstól, ez tény. Óriási refrén követi az igen kiváló verzéket, Dylan hangja pedig az ember bőre alá mászik, csakúgy mint a szintetizátor és a szájharmonika kettőse. Szép zárlata (nyitánya?) a listának.
A+ (10)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.