Lepa

A Magashegyi Underground egyike azon ritka magyar zenekaroknak, akikkel szemben nincsen semmilyen fenntartásom, és nagyjából vállalható minden, amit eddig csináltak (értsd: nem égették még be magukat). Ja, és vicces a nevük. Szerintem ők időben fokozatosan fejlődtek, így ez a korai album még nem teljesen hozza a későbbiek színvonalát, de néha már nagyon ott van a jellegzetes MU-hangulat (nem, nem Manchester United...), és Bíborka hangja már 2011-ben is tökéletes volt. Jó sok az elmélázós, szomorú szám, de mindenképp ajánlom az album megismerését a női énekeses egyetemi alter/pop kedvelőinek.

Ha csak egy számra van időd: Szívtakarítás

Dönci

A Kaukázus testvérzenekara sok tagcserén ment át, de mégis megmaradt egy alternatív (a nem mainstream értelemben), kellemes, értelmes szövegekkel dolgozó popzenekarnak. Az első lemezük még a Petőfi Rádió sikerkorszakában sok slágert kitermelt. Ilyen például a Metróhuzat. Tariska Szabolcs, aki az Írott nőben közre is működik, az Amorf Ördögök feloszlása után többek között ennek a zenekarnak is számos dalszöveget írt. A fent említett Metróhuzat az egyik szövegírói csúcspontja is az ő karrierjének. Ahhoz képest, hogy mennyi szomorú, csalódásról szóló szám van ezen a lemezen, eléggé népszerű klub- és fesztiválzenekarrá vált a Magashegyi ezután. A stílusok egyébként a népzenétől (Ónos ablak) az alternatív popon át (Szívtakarítás) egészen a triphop határáig (Szerelemtabletta) húzódnak. Szóval semmiképp nem lehet unalmasnak nevezni az albumot. A fogyó Hold felé és a Nyár, némafilm elég bús véget ad a lemeznek, ellenben mindegyik egy-egy csúcspont szerintem.

Ha csak egy számra van időd: ha vidámabb hangszerelésű szomorú szám kell, A fogyó hold felé, ha csak búskomor, akkor Nyár, némafilm.