Dönci

Ez már jó régi lemez a Green Daytől. Érdekes, hogy Billie Joe hangja nem sokat változott a 2000 Light Years Away óta. Sőt, ha őszinték akarunk lenni, a zene se. De azóta jobban kikeverik a dalokat. Az meg külön érdekes, hogy itt még próbálkoztak szólókkal (One for the Razorbacks). A Welcome to Paradise már itt jó szám volt, és a Christie Roaddal sem volt semmi baj (a Smells Like Teen Spiritre való kikacsintásával együtt).* A Dominated Love Slave kifejezetten vicces country. A One of My Lies meg simán lehetett volna akkora sláger, mint a When I Come Around. A No One Knows meg lehetett volna a régi korok Blvd. of Broken Dreamse. A Holden Caulfield is tökre rádióbarát. Valószínűleg a legnagyobb hibája ennek a lemeznek az, hogy nem volt elég jó a marketingje. (A bónuszokat nem értékelem.)

* Mivel az is 1991-es szám, én nem vagyok benne biztos, hogy a Christie Road megírása előtt ismerék már, de a ritmus tényleg hasonlít a zúzós részben. (Lepa)

Ha csak egy számra van időd: Who Wrote Holden Caulfield?

Lepa

Úgy szól a fáma, hogy a Nirvana berobbanása után a nagy kiadók szétküldtek egy csomó ügynököt az USA-ban, hogy keressék meg az új underground nemzedék feltörekvő sztárjait, és valaki rá is talált egy kis kaliforniai bandára, ami két független album után folyamatosan teltházas klubkoncerteket adott: ez volt a Green Day a Kerplunk-érában. Gyorsan szerződést is ajánlottak nekik, a folytatást meg ismerjük. Az biztos, hogy már ezen az albumon érződik a slágergyártásra való képesség, és egy kiforrott, összeérett zenekar dinamizmusa. Csak a hangzás különbözteti meg a későbbi albumoktól, mert ez már a jól ismert Green Day, Tré Coollal a dobok mögött. A Dominated Love Slave felhőtlen hülyéskedése nekem egyébként kicsit hiányzik is a későbbi lemezeikről.

Ha csak egy számra van időd: No One Knows